Fóti séta
Aki nem járt még Fóton, ezen a nemrég várossá nyilvánított
pestmegyei településen, az is ismerheti Vörösmarty
Mihály gyönyörű költeményéből, a „Fóti
dal”-ból, mely itt született, a Fáy présházba, de erről majd később.
A város nevének eredetéről többféle történelmi adat is fellelhető.
Kálti Márk Képes Krónikájában részletesen taglalja Salamon király
és a hercegek: László és Géza csatáját, melyet 1074-ben a mogyoródi dombokon
vívtak.
A hagyomány a történelmet az évszázadok során mondákkal társította:
„László a Somlyóról letekintve a völgyben egy foltszerűen megbúvó kicsiny települést látott, s megkérdezte a körülállóktól: Mi az a folt odalenn?”
„László a Somlyóról letekintve a völgyben egy foltszerűen megbúvó kicsiny települést látott, s megkérdezte a körülállóktól: Mi az a folt odalenn?”
Egy másik változat szerint Lászlónak a csata hevében elszakadt
nadrágját a falu menyecskéi bársonyfolttal foltozták meg. A népköltészetben
sokszor szerepel „Bársonyfót”-ként a
falu.
"Fót nélkül
Magyarország lyukas lenne."
Egy ősrégi mondóka így hangzik: „selyem Palota, bársony Fót,
dimbes-dombos Mogyoród. „
Fót címere:
Az évszázadok folyamán többször is változott Fót birtokosa. A XVI. században a Rátótiak – Újfalussy Gergely és leszármazottai – voltak a tulajdonosok, később a Kálnay család birtokába került a község.
A XVIII. század végén Mária Terézia gróf Galánthai Fekete György országbírónak adományozta Fótot. Fia, Galánthai Fekete János, aki maga is költő volt, a kor divatja szerint már ekkor irodalmi társaságot szervezett Fótra.
A birtokot gróf Károlyi Józsefné 1808-ban vette meg fiai számára. A Károlyi család egészen az államosításig volt Fót birtokosa. A család mind az ország, mind Fót életében, fejlődésében fontos szerepet töltött be.
A település szerkezetileg három, jól elkülöníthető részre tagolódik. Az Ófalu volt évszázadokig a település központja. Kisalagot később, 1952-ben csatolták Fóthoz.
A kettő között található Fót-Újfalu, ahol az első
világháború után gróf Károlyi Lászlóné
Apponyi Franciska közadakozásból építtette fel a Suum Cuuique (jelentése: kinek-kinek a magáét (meg kell adni), telepet
a hadirokkantak, hadiözvegyek- és árvák részére.
A Károlyi család címere:
A Károlyi kastély:
Az épület klasszicista stílusú külső képét Ybl
Miklós 1847-es átalakítási munkái nyomán nyerte el. Az egyemeletes épület
főhomlokzata 100 m hosszú, főbejáratát hat oszlopon nyugvó timpanon emeli ki.
A kastélyt 300 holdas park veszi körül, ahová
különleges növényeket, facsoportokat és halastavakat telepítettek. A
kastélyparkban található a Mogyoródi-patak felduzzasztásával nyert Hármas-tó.
Az 50-es évek végén itt létesült a Fóti Gyermekváros, (a „Gyeri”),
mely a hazai gyermekvédelem egyik legjelentősebb bázisa volt. Az elhagyott
gyerekek részére volt itt óvoda, általános- és középiskola, könyvtár, mozi és
színházterem, gyermekkórház, központi konyha, mosoda, strand és sok minden más.
A helyiek is hamar befogadták
és megszerették az intézményt, sok fóti lakos számára ez kitűnő munkalehetőség
is volt. Bár azt meg kell jegyezni, hogy a befogadás nem megy könnyen a helyi
lakosok részéről. Ha nem vagy tősgyökeres fóti, még 50 év multán is „gyüttment”-nek tartanak.
A gyerekek 18 éves korukig
voltak itt, a fóti fiúk szívesen választottak párt a gyermekvárosi lányok
közül, a rossznyelvek szerint a lányok szépsége mellett, sokat számított az a
tény is, hogy itt nem járt a lányhoz anyós. Egyébként a fóti lányok is
nagyon szépek, én is Fótról választottam feleséget.
Károlyi
István Gyermekközpontban, napjainkban mintegy 100 gyermek és fiatal
él 7 gyermekotthoni csoportban illetve lakásotthonban.
A
Károlyi-kastélyban már régen nem laknak gyermekek; a díszterem és a vadászterem
rendezvények színhelyéül szolgál.
Az
egyik szárnyat a tíz éve hazatért Gróf Károlyi
László lakja, és étterem is található itt. A kastélypark Fót legnagyobb
közparkjaként működik.
A Szeplőtelen Fogantatás
római katolikus templom (Szent István templom):
Fót legjelentősebb műemléke, a
1825-55 között épült romantikus stílusú templom.
Gróf Károlyi István olyan templomot kívánt építtetni, amely egyben családi
temetkezőhelyül is szolgál és a tervek elkészítésére Ybl Miklóst kérte fel.
A magyar romantika
legjelentősebb alkotása, két egymás fölé épített templomból álló négytornyos,
háromhajós, monumentális építmény.
A homlokzaton a Szeplőtlen Szűz 3 méter magas szobra
látható.
A templom három hajója közül a
középső mennyezete kazettás, aranyozott gerendázattal készült.
A két oldalhajó egy-egy
mellékoltárhoz vezet, a bal oldali oltárkép a sárkánnyal viaskodó Szent Györgyöt, a jobb oldali Szent Franciskát ábrázolja.
A középhajóból márványlépcső
vezet fel a szentélybe, melynek boltozatát és oldalait freskók díszítik.
A főoltár képe a Szeplőtlen Szűz Máriát ábrázolja.
A jobboldali torony alatt lévő
kápolnában van Szent Lucentius vértanú
ereklyéje, egyházi tekintetben a templomnak ez a legnagyobb kincse.
A vértanú
földi maradványait IX. Pius pápa ajándékozta a templomnak; személyesen ismerték
egymást Károlyi István gróffal, s a pápa ezzel az ereklyével jutalmazta a
hitért és a művészetekért egyaránt nagy áldozatokat hozó grófot.
Az altemplomban a csodálatos carrarai márványból készült szobrok, Pietro Tenerani alkotásai. Az
altemplomban található Károlyi István és családtagjainak sírhelye.
Készítettem egy videót is
a templomról. A kísérő dalt Zámbó Jimmy
ebben a templomban énekelte.
A Fáy présház:
A Somlyó oldalában
található Fáy Andrásnak, a „haza
mindenesének” egykori présháza, ahova a reformkorban számos politikus és művész
is szívesen ellátogatott. Történt egyszer, hogy
Fáy András szüreti vendégségbe hívta barátait, ahová Jedlik Ányos magával vitte
szódásüvegét, majd a házigazda és a vendégek elképedésére szódavizet spriccel a
borba és az italt németesen
spriccernek nevezete el. Vörösmartynak nem tetszett ez a szó, és fröccsre
módosította.
Kilátás a présházból
A présház
mellett áll a Vörösmarty kunyhó. E kunyhó falai közt írta 1842-ben Vörösmarty
Mihály első hazafias bordalunkat, a Fóti-dalt.
Részlet:
„Fölfelé megy borban a gyöngy;
Jól teszi.
Tőle senki e jogát el
Nem veszi.
Törjön is mind ég felé az
Ami gyöngy;
Hadd maradjon gyáva földön
A göröngy.”
A Somlyó:
A város
északi részén emelkedik a Somlyó (287 m), mely nagyszerű kirándulóhely. A hegy
nagy része természetvédelmi terület, ahol a különleges növények és rovarok
mellett itt találjuk a köznyelvben fóti boglárkának hívott Plebejus Sephirus lepkét, azaz a Zefír-boglárkát.
Védett
természeti területén keresztülvezető tanösvény, a Fáy présháztól indul. A 3,5
km-es útszakasz 11 állomáshelyből áll.
A 11 állomás
mindegyike valamilyen helyi sajátosságra, jellegzetességre épült. Ilyen például
a gyurgyalagok fészkelő helye.
Itt volt
honos a „fóti vagy más néven rákosi vipera”,
ez sajnos ma már csak elvétve lelhető fel.
A térséget
egyre inkább az újgazdagok hivalkodó házai jellemzik.
A hegy
lábánál találjuk a Somlyó-tavat, melyet inkább Fóti tó-ként emlegetnek. Sokáig
strandként működött, mára inkább horgásztónak hasznosítják.
A hegyről kapta a nevét a somlói galuska, melynek szülőatyja és
névadója Szőcs József Béla cukrász, aki 1956-tól kezdődően tizenhárom esztendőn
át volt a Gundel cukrászműhelyének vezetője.
A különlegességnek tartott somlói
galuskát, az 1958-as brüsszeli világkiállításon is bemutatták. Szőcs József
Béla 1969-ben a szülőhelyén, Fót-Kisalagon, a Fóti-Somlyó hegy tövében nyitott
„maszek” cukrászdát, és itt készítette a világhírű süteményt.
Összeállította: vinpet
Csodaszép!
VálaszTörlésÖrülök, hogy tetszett
TörlésKöszönöm. Péter! a hasznos infót. szeretettel Gizus,
VálaszTörlésÖrülök, ha tetszett
TörlésKöszönöm szépen,,,PÉTER.. csodálatos helyekre kalauzoltál el... gyönyörü a Fóti kastély a templom,,és maga az egész össze állitás..Gratulálok. Üdvözlettel,,, Barbara..
VálaszTörlésKöszönöm kedves szavaid
TörlésKöszönöm Péter Fót bemutatását,tavaly kocsival mentünk a városon keresztül,de sajnos nem álltunk meg. Gróf Károlyiaknak Füzérradványban is volt Kastély,1970-ben mint Tüdőszanatórium működött,ott dolgoztam 1970.július 1-től 1978.január 14-ig. 1978.augusztus 5-től 1984.szeptember 13-ig ott laktunk a családommal. Gróf Károlyi László többször járt Füzérradványban,amikor hazaköltözött akkor adták oda Neki a megmaradt bútorokat,képeket.Füzérradványi Károlyi Kastély és gyönyörű parkja jelenleg az Állami Műemlékvédelmi Igazgatósághoz tartozik.Ha nem jártál még itt érdemes a Kőkapui Kastéllyal - szintén a Károlyiaké volt - együtt meglátogatni. Az apósom Fóton, a Kastélyban szolgált a Károlyiak idejében. Amíg élt gróf Károlyi László meglátogatta, a testvérével,aki Amerikában él, Károlyi Sándorral pedig levelezett.
VálaszTörlésKöszönöm, szívesen ellátogatnék Füzérradványba is.
TörlésFantasztikusan szépek a képeid és a videók is kedves Péter! :) Rengeteg élményt szereztél ezalatt a röpke 71év alatt. No és gyönyörűen feldolgoztad valamennyi úti-élményedet! Csak szeretettel gratulálni tudok én is mindezekhez! További szép utakat, felfedezni valókat kívánok, és jó egészséget neked, és a kedves családodnak! :) :)
VálaszTörlésNagyon örülök, hogy élvezettel olvasod a beszámolóimat. Mindig arra törekedtem, hogy egy adott ország vagy város bemutatása során, megtaláljam a helyes arányokat, a történelmi múlt, a jelen, és a saját élményeim leírása során. Azt szeretném, hogy aki olvassa, át tudja érezni a hely hangulatát, mintha velem lett volna az út során.
TörlésSokszor átutaztam már Fóton, de nem volt alkalmam megállni és szétnézni. Köszönöm ezért kedves Péter, hogy elküldted ezt az érdekes és tanulságos tájékozatót a városról. Szép, csendes, nyugodt hely. Üdv.:janosgyula
VálaszTörlésHa legközelebb Fóton jársz, feltétlenül nézz be a templomba.
TörlésNagyon szépen köszönöm Péter ezt a különlegesen összeállított ismertetődet Fótról! Én pécsi lévén nem jártam azon a környéken, persze sok információt tudtam a városról!Gyönyörű szép képeket készítettél úgy a környékről, mint a város legszebb Ybl Miklós által épített a Szent István templomról! Nagyon tetszik a beszámolódban, hogy a helyi népszokásokat, és szólásokat is leírod! Nagyon szép a város környezete is a Somlyó, mely ugyan nem nagyon magas, de kirándulásra nagyon alkalmas hely!Szeretettel üdvözöllek:Sarolta
VálaszTörlésKöszönöm szépen
VálaszTörlésNagyon szép város , köszönöm szépen.
VálaszTörlés