Keszthely, Festetics-kastély
Magyarország harmadik legnagyobb, ugyanakkor leglátogatottabb kastélya. A Festetics-kastély mintegy 200 éven keresztül Magyarország egyik legjelentősebb grófi, majd hercegi családjának, a Festetics családnak az otthona volt. A család folyamatosan változtatta, módosította a kastélyt, barokk, neobarokk és rokokó stílusban. Az utolsó jelentős átépítést és bővítést 1883–1887 között Festetics II. Tasziló végeztette a kastélyépületen. Ekkor épült fel a torony is, illetve az egész épületet új manzárdtetővel fedték le. A homlokzatok és a belső terek, elsősorban a lépcsőházak átalakításával együtt ekkor nyerte el a kastély mai formáját.
Mit gondoltok, kinek köszönhető, hogy számos eredeti berendezési tárgy megmenekült???
Az orosz városparancsnok felismerte a kastély és különösan a könyvtár értékét, összegyűjttette a kastély legértékesebb festményeit, szobrait, bútorait, elhelyezte azokat a könyvtárban és néhány szomszédos helyiségben, majd befalaztatta, hogy senki se férhessen hozzájuk. Így a befalazott tárgyak és a könyvtári kötetek épen, eredeti helyükön vészelték át a II. világháborút. Ha kíváncsi vagy, hogy éltek a főúri családok, a tizennyolc termet magába foglaló enteriőr-kiállítás eredeti vagy korhűen rekonstruált belső tereit végig járva megismerheted, hogy milyen volt egy főúri lakosztály, könyvtár, bálterem.
Helikon könyvtár
A kastély legnagyobb értéke Magyarország egyetlen épen maradt főúri magánkönyvtára. A több mint 80 000 kötet között olyan ritkaságok is megbújnak, mint Thuróczy János 1488-ból származó Chronica Hungarorum című alkotása, amely a könyvtár legrégebbi könyve.
A Georgikon
Festetics György 1797-ben alapítja meg Európa első mezőgazdasági főiskoláját, a Georgikont. A Georgica Vergilius tankölteménye volt a természetről, illetve a mezőgazdaságról. Róla kapta a nevét a gazdasági oktatóközpont.
A gróf külföldről történő hazatérése után, hamar szembesült azzal, hogy még a szomszéd birtokokon sem tudják, mi fán terem a korszerű mezőgazdaság. A földbirtokosok körében is komoly ismeretterjesztő munkát végzett, a Georgikonban pedig kiváló tanárokkal tudományos gazdasági képzést indított, amely kiterjedt a gazdasági ipar megismertetésére és elterjesztésére is.
A leendő gazdatiszteknek magyarul, latinul és németül kellett tudniuk. A szakmai tárgyakon felül nagy hangsúlyt kapott a matematika és a könyvelési ismeretek elsajátítása. A gyakorlati képzés egy ötszázholdas birtokon zajlott. Később a Georgikonban megnyílt a parasztiskola. A képzés az olvasáson, íráson és számoláson kívül a gazdaság elemeire, gyümölcstermesztésre, méhészetre is kiterjedt.
Hallottál valaha a Phoenix gályáról? A Balaton valaha volt legnagyobb vitorlását több mint kétszáz éve építtette a keszthelyi Festetics család, a legendás Phoenix gályának azóta sem volt párja a tavon.
A gályát sószállításra használták három évtizeden keresztül Keszthely és Kenese között.
A kastélykert
A kastély park természetvédelmi terület, több száz éves fákon, színes virágágyásokon és szökőkutakon kívül érdemes elsétálni Festetics (I.) György egész alakos bronzszobrához és az oroszlános kúthoz.
Nézzünk meg egy videót:
vinpet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése