Translate

2012. december 15., szombat

Jaipur a rózsaszínű város Indiában



Jaipur

Jaipur, a Győzelem Városa, Radzsasztán, India egyetlen sivatagi államának mintegy hatmilliós fővárosa, indiai viszonyok között közepes városnak számít.

II. Jai Singh maharadzsa építtette, akit már 11 éves korában a megtisztelő „Sawai”becenévvel illettek, ami egy és egynegyedet jelent. Az elnevezés arra utalt, hogy kivételes képességű ember volt. 17 nyelven beszélt, és a kor színvonalának megfelelően minden tudományban élen járt, különösen az asztrológiában.

Rózsaszín Városnak (Pink City) is nevezik, korábban az épületek nagy része, főleg a palotáké, sárga volt, mivel Radzsasztánban sárga az uralkodók színe. Azonban a XX. század elején az egyik maharadzsa (valamelyik Singh ) meghívta a walesi herceget lovaspólózni, és az ő tiszteletére az egész várost rózsaszínre, a vendégszeretet színére, festették, később Clinton amerikai elnök látogatására újrafestettek mindent.

Eredetileg állítólag valóban rózsaszín volt minden, mert növényi festéket használtak, rózsaszirmokból készült a festék. Ma már inkább olyan narancsos árnyalatúak a házak.

A poros, koszos belváros teljesen egységes építésű, India tervezett városainak egyik ritka példája, a világ kilenc kozmikus jelképének mintájára, kilenc részre osztották, melyeket rendezett úthálózat kapcsol össze.
Az azonos színű épületek miatt, elég nehéz az utcák között különbséget tenni, talán csak a szintén rózsaszín városkapuk nevei nyújthatnak némi segítséget.

A várost száraz, sziklás hegyek veszik körül, ezek nagy részén valamilyen erőd található, ahonnan a régi uralkodók szemmel tarthatták a városban zajló eseményeket, míg a vastag, magas falak nyújtotta biztonságot élvezhették.  



A szelek palotája:

Azért épült, hogy egyik maharadzsa (Pratap Singh) feleségei leselkedhessenek, és megfigyelhessék a város főutcáján zajló eseményeket. Persze úgy, hogy őket ne lássák, hiszen a szolgálónőkön és az eunuchokon kívül más nem vethetett rájuk még pillantást sem.

A vörös és rózsaszín homokkőből készült építmény a hárem céljául szolgált, és 953 pici ablakából lehetett kukucskálni.

Azért 7 emeletes, mert 7 asszony volt, és az első számú feleség kukucskálhatott felülről. (Hiába, a női kíváncsiság hatalmas erő. ) A palota felfelé egyre keskenyedik, a legfelső szint alig több mint 3 méter széles.

A Hawa Mahal, vagyis a Szelek Palotája, a város üzleti központjában, az egyik legnyüzsgőbb utcában emelkedik.  Az épület nem csak a város jelképe, de India egyik legismertebb műemléke, szinte minden Indiáról szóló anyagban fellelhető.

Az épület alakja Krisna koronáját formázza, mert Pratap Singh nagy Krisna hívő volt.
Valójában egy homlokzat az egész, ezért a házat átjáró szellő remek klímát biztosított lakóinak, innen az épület elnevezésének eredete. 

A termek közepére emelt szökőkutak tovább javították a komfortérzetet.
A csodásan díszített épület kívülről is lenyűgöző látványt nyújt, de a látogatók bemehetnek az épületbe, és közelről is megcsodálhatják a tekervényesen, méhkasszerűen mintázott paravánokat, a különféle színű márvánnyal bevont szobákat és a szökőkutakat.


A Városi Palota:

Ki ne hallott volna a legendás Jaipuri maharadzsa mesés gazdagságáról, pompás palotájáról. Az építmény együttes képet ad arról a számunkra elképesztő gazdagságról, amely a középkor indiai uralkodóit körülvette.

A Városi Palota (City Palace) volt a radzsasztáni maharadzsa uralkodói palotája. Építése a városalapító II. Jai Singh nevéhez fűződik, aki Amberből Jaipurba tette át székhelyét. A jelenlegi maharadzsa most is itt lakik.

A palota-negyedben kertekkel, pavilonokkal, és templomokkal találkozhatunk. A palota kiemelkedő részei a Mubarak Mahal, a palota bejárata, a Chandra Mahal, a királyi család zászlójával a tetején, a Diwan-I_Khas, az uralkodó fogadóterme, valamint a Maharani Palace, amely az uralkodó feleségének a felségterülete volt.
A maharadzsa jelentése: (maha = nagy, radzsa = király)

A palotában találhatóak a világ legnagyobb ezüst hordói. II. Madho Singh maharadzsa két nagy ezüsthordót készíttetett, melyekben több, mint 9000 liter Gangesz víz elfér, és azokat magával vitette az 1902-es londoni világkiállításra, és ott abból fürdött és ivott. Az edények bekerültek a Guinness rekordok könyvébe is.

A palota együttes első épülete a Mubarak Mahal, amely egy udvar közepén áll, jelenleg textilmúzeumként üzemel. Mindenféle korokból vannak a maharadzsa és a maharanik ruhái, turbánjai, palástjai kiállítva.

Az egyik maharadzsa 200 centi, 230 kiló és 123 centi széles volt. Sátor méretű gyermekkori nadrágja is lenyűgöző látvány. Figyelembe véve az akkori emberek 160 centis átlagmagasságát, a maga korában szó szerint óriás lehetett. 


A Jantar Mantar:

Az elnevezés szó szerint „számolóeszközt” jelent.
A város harmadik nagy látványossága a várost alapító maharadzsa által épített csillagvizsgáló, amelynek segítségével a lehető legpontosabban lehet meghatározni a különböző vallási szertartások legkedvezőbb időpontját.

A csillagvizsgálóba belépve, az ember valóban úgy érezheti magát, mint Alice csodaországban (Lonely Planet megfogalmazás), mert csupa hatalmas és számunkra teljesen érthetetlen „műszer” található itt.
Ezek a műszerek kevés kivétellel épületek, amelyek a nap árnyékából határoznak meg mindenfélét.

Az itt látható napórák egyike, a Samrat Jantarállítólag a legnagyobb a világon. Mai napig is 2 másodperces pontossággal megadja a helyi időt.

A különböző napórák már-már futurisztikus szoborkompozíciókra emlékeztető formái rendkívül látványosak. Minden látogató megtalálhatja a saját csillagjegyének megfelelő napórát.

Az obszervatóriumban 18 különféle műszer van, melyekkel a Nap, a Hold, a csillagok és az állatövi jegyek mozgásából ki tudták számítani a monszun érkezését, annak várható intenzitását is.

Delhiben is van Jantar Mantar,  állítólag az, közel sem ilyen érdekes, és jó állapotú, ráadásul itt szebb a környezet is.


Az Albert Hall:
A palotát egy brit építész tervezte és építette a walesi herceg 1876-os látogatása alkalmából. Ma helytörténeti múzeumként működik. 
Az épület előtti téren rengeteg a galamb, mert etetésük jó cselekedetnek számít, és ilyenkor kívánnak is valamit, remélve a beteljesülését.


Nézzünk meg egy videót Jaipurról:

Barangolás Jaipur környékén:

Galta:

A Jaipur közelében megbúvó meredek, sziklás völgyben fekvő, valaha szebb napokat látott, a Napistennek szentelt, templom-együttes meglátogatása csak nagy tűrőképességű turistáknak ajánlott.
Édesvizű források szivárognak keresztül a sziklákon az egyébként száraz völgybe, ahol kis medencékben gyűlik össze a víz.

A festői környezetben lévő szent hely közelebbről nézve förtelmes bűzt árasztó szeméthalom. 
A békanyálas, rothadás-szagú vízben fürdőzők paradox módon megtisztulást várnak a megmártózástól.
A völgyet szinte ellepő többezres létszámú majomhorda miatt a helyet "Monkey Palace"-nak is hívják.

Nézzünk meg egy videót a majmokról:


Kellő óvatossággal kell a majmokhoz közeledni, a legjobb, ha úgy csinálsz, mintha észre sem vennéd őket. A szemkontaktust feltétlenül kerüld, mert kihívásnak veszik, és téged néznek nagyobb majomnak.


Mindenesetre a látottak alapján a jövőben majmokat csak az állatkertben szeretnék látni.



Az Amber Palota:
Amber, Jaipurt megelőzően hat évszázadon át volt Radzsaszthán fővárosa. A maharadzsa palotáját minden oldalról sziklás, kopár hegyek veszik körbe.
Színesre pingált elefántok ringó léptekkel caplatnak fel az erődhöz, miközben a hátukra erősített ülésekbe egyik kézzel elfehéredő ujjakkal kapaszkodunk, a másikkal próbálunk fotózni vagy videózni.


Indiában egyébként nagy becsben tartják az elefántokat, az isteni bölcsesség szimbólumaként tekintenek rájuk. Az egyik legkedveltebb isten az elefántfejű Ganésa.



Felérve megcsodálhatjuk az egykor itt élők felségterületét, középen a maharadzsa hálóterme, körülötte számos feleségének és ágyasának hálói – mindegyik titkos lépcsőkkel és átjárókkal egyenesen a maharadzsa szobájába vezetett, a féltékenységet elkerülendő.

Legszebb része a tükrök terme. Mikor az uralkodó éjjel itt akart keresztülmenni, csak egyetlen gyertyát kellett meggyújtania, és az egész teremben világosság lett, a számtalan beépített kis tükörnek köszönhetően.


Nézzünk meg egy videót Amberről: 

A Jaigarh Erőd:
India egyik leglenyűgözőbb erődje 15 kilométerre fekszik Jaipurtól, és szinte minden belső létesítménye érintetlen. Jaigarh erőd a hegy tetejére épült Amber erőd pedig a hegy aljára, de mindkettő jól őrzött úttal van összekötve, ezért sokan egy épületként tekintenek rá.

Az erőd a tüzérség központja volt, és itt található a világ legnagyobb kerekes ágyúja (Jaivana). Ezt a nagy ágyút 1720-ban öntötték II. Sawai Jai Singh Maharaja idején. Hívhatnánk „egyszer-használatos” ágyúnak is, hiszen csak egyszer lőttek vele, hogy kipróbálják, akkor a lövedék 38 km.-re repült.

Állítólag a királyi kincstár is az erődben volt, 1976-ban az adóhivatal emberei fél évig keresték a kincset, de végül eredménytelenül távoztak. Lehet, hogy magyar adóellenőröket kellett volna felkérni.


A Gaitor síremlékek:

Az uralkodók művészi síremlékeinek helye, itt hamvasztották el valamennyi jaipuri maharadzsát. A emlékhelyet a napistennek ajánlották. 
A szép síremlékeket művészien faragott frízekkel díszítették.

A legszebb II: Jai Singh húszoszlopos mauzóleuma, melyeket hindu mitológiai jelenetekkel ékesítettek.


Jal Mahal:
Egy különleges palota, mely szinte úszik a Man Sagar tó közepén.
Az ötemeletes vízi palota vörös homokkőből épült, az öt szintből négy víz alatt van, ha a tó tele van. A palota teraszára kertet építettek, boltíves átjárókkal. 
A palota valamennyi sarkán kupolás tornyok láthatóak.



Befejezés:
Jaipurban és környékén sétálva, olyan érzése van az embernek mintha belecsöppent volna egy évszázados mesébe és a helyszín rögtön meg is elevenedik számára.
Az egykori maharadzsák pompás palotái, fényűző udvartartásuk, a sok feleséggel és a szinte megszámlálhatatlan ágyassal, az egykori harci elefántok békés poroszkálása, az épületek tetején ugrabugráló majmok, mind egy letűnt kor romantikus hangulatát idézik.

                                                                                                                                                                Jaipur 2012










4 megjegyzés:

  1. Irigyellek,hogy ilyen szep helyeken tutatok jarni!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen a beszámolót,és az Idegenvezetést....!
    Olyan volt,mintha személyesen részt vettem volna....
    Üdvözlettel: Mária...!!
    Legyen még sok ilyen utazásotok...!!

    VálaszTörlés
  3. Most már "ától-cettig" majdnem megismertem,,jóvoltodból Indiát. Nagyon alapos, részletes és színes volt ez az útleírás is, köszönöm szépen,üdv. janosgyula

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Péter! Nagyon érdekes a leírás, ismertetők, képek . Olyan mint ki már ott jár. További szép élményekben gazdag utazást kívánok Klára

    VálaszTörlés