Translate

2013. május 31., péntek

Nagyharsányi szoborpark

Nagyharsányi szoborpark

Nagyharsány gyönyörű földrajzi adottsága a mögötte húzódó Szársomlyó, az "ördögszántotta" kopár hegy természetvédelmi terület. 

A térképek hivatalosan Szársomlyónak nevezik a hegyet, bár a régi időkben még "Sár-Sumlu"-nak is nevezték.

Az öreg harsányiak talán még meg tudják mutatni a "Nénike házát", akinek a monda szerint volt egy csodaszép Harka nevű lánya.
A lány szépsége az ördögöt is elbűvölte. Az ördög egy szép napon felkereste a nénit, hogy megkérje tőle a lánya kezét. Az ajánlat elől a nénike csak úgy tudott kibújni, hogy azt mondta az ördögnek, ha reggelig felszántja a Nagyharsányi-hegyet, övé lesz a lány. 

Az ördög ráállt a dologra. Napnyugta után tizenhárom fekete macskáját az eke elé fogta és nekilátott a munkának. Az ekéje csak úgy szikrázott a köves hegyoldalon, ahogy szántott.
Látta a nénike, hogy a munka túl jól halad, de nem akarta ám a lányát az ördögnek feleségül adni, ezért cselhez folyamodott. Bement a tyúkólba és kukorékolni kezdett. Hamarosan rázendítettek a falu kakasai, mert azt hitték, hogy reggel van. Az ördög nem készült el a munkával.

Dühében ekéjét elhajította, ebből lett a Beremendi hegy. Amerre a földgöröngyök lepotyogtak a lábáról, dombok keletkeztek, az egyik a siklósi várhegy lett. Menekült szégyenében az ördög, végül egy nagyot dobbantott, s eltűnt a föld színéről. 

Ahol leszállt a birodalmába, ott fakadt fel Harkány kénes, forró vize.


 
Nagyharsányt 1223-ban említik először levéltári adatok, mint „hétfői vásárra vezető utat".

Itt zajlott le a török kiűzését döntően befolyásoló, II. mohácsi csatának is emlegetett nyertes ütközet 1687. augusztus 12-én. 
Ez a csata vetett véget a törökök 150 éves magyarországi uralmának.




A hegy nyugati oldalán ma is működő kőbánya található. Itt él a tarajos sikló, a zöld gyík, valamint az egyedülálló botanikai érték, a Magyar Kikerics

Ez az első törvény által védett növény hazánkban.



A hazai és külföldi képzőművészek alkotásaiból kialakított látványos szoborgyűjtemény, a térség egyik turisztikai vonzereje, de a pazar kilátás is vonzza a látogatókat.
















Mit gondoltok mi a címe ennek az alkotásnak? Nem fogjátok kitalálni!





                                                                                                                                       2013 Április

1 megjegyzés: