Translate

2013. október 8., kedd

Salerno a mediterrán város

Salerno

A területen valószínűleg már a történelem előtti időkben is laktak. Diocletianus császár uralkodása idején közigazgatási központ lett.

Második nápolyi hadjárata alatt, 1350 nyarán I. Lajos magyar király négy napot töltött a városban, de ennek külön története is van.
A király, seregével Nápoly felé haladva Eboli városában akart megszállni, de Salernoból követek érkeztek hozzá, jelezve, hogy könnyűszerrel elfoglalhatja a várost, mivel I. Johanna nápolyi királynő csak egy gályát küldött annak védelmére.

Így Lajos azonnal Salerno alá vágtatott mintegy száz lovagjával, és a városon kívül bevárta a seregét.
Idővel a jelzett nápolyi gálya is befutott a kikötőbe, de a magyarokat meglátva inkább visszafordult. Így a város megnyitotta kapuit a magyar király előtt.

Lajos király nagylelkűen bánt a meghódolt várossal, katonáinak szigorúan előírta, hogy nem mehetnek a városba fegyveresen, és mindennemű fosztogatást is megtiltott. A magyar király fogadta a környékbeli városok hódolatát.


Az Avalanche (lavina) hadműveletben a szövetségesek Salerno mellett is partra-szálltak.
A második világháború idején, ide menekült az olasz király miután különbéke tárgyalások kezdődtek Olaszország és a Szövetségesek között. Itt alakult meg a rövid életű „déli kormány” is.

A háború utáni időszak a város életében nehézségeket okozott, de Salernonak apránként ezen is sikerült javítania, hogy elérje célját, és modern európai várossá legyen.
A város, ma a Tirrén tenger legforgalmasabb kikötője.
A komor sziklák ölelésében fekvő öböl és a hegyoldalba épült város, gyönyörű, festői látvány.

Márai Sándor, aki 1968 és 1980 között Salernoban élt, így írt a városról.

„Ne felejtsük el, a város uralkodik a titokzatos Amalfi, valamint az ősi Paestum területei között a műemlékeinek szépségével, és a meghatározó tengeri kereskedelmével.
Mind a mai napig őrzi birtokát a nyüzsgő utcáival, a tengerparti kertjeivel, és a pálmasoros virágdíszes tengerparti sétányaival…”

Az egykori szövetségesekhez hasonlóan, mi is partra-szálltunk, felfegyverkezve kamerákkal, videókkal, na meg némi készpénzzel.

Az első látnivaló a Lungomare Trieste névre hallgató sétány, amely Salerno promenádja. A tengerparti sétányt a francia Riviérán található sétányok mintájára alakították ki, a nizzai angol sétányra emlékeztet.

A ritka pálmafajokkal szegélyezett sétányon rengeteg színes virágot, hűs árnyat adó fát és pihenőpadot találunk.        







Salerno talán legismertebb látványossága a Dóm, jellegzetes harangtornyával. 









A katedrális kriptájában találjuk a 12 apostol egyikének, Szent Máté evangélistának a sírját, ahol két freskó is emlékeztet Szent Mátéra, akit a városban 954 óta Salerno atyja és polgára „pater et civis” címen tisztelnek.

A freskók Szent Máté csodatételét örökítik meg, aki imáival meghiúsította Rőtszakállú Adriadeno kalózhajóinak a város elleni támadását.

A közelgő veszély láttán 1544. június 27-én a salernói emberek a Szent Máté templomban gyűltek össze, hogy segítségét kérjék a veszély elhárítására. Ekkor a tengeren hatalmas vihar támadt, és a kalózhajók eltávolodtak Salerno partjaitól.

Attól a naptól kezdve a salernói nép ünnepséggel emlékezik megmenekülése napjára.
A II. világháború után azonban új hagyomány alakult ki. A szent ereklyéi helyett azt a vásznat viszik körmenetben, amelyre Szent Máté alakját festették.

Mint minden évben a város érseke, Gerardo Pierro ünnepi szentmisét mutat be, amelyet Szent Máté vásznának magasba emelése követ.

A festményen a szent evangelista képe emelkedik a salernói öböl fölött, az alábbi felirattal:

„Salerno az enyém és én megvédem azt”.



Az Arechi vár erődítménye egy 300 méteres dombon állva emelkedik a város fölé. II. Arechi uralkodása idején bővítették ki, a korábban már meglévő római-bizánci építményt. 





Az óváros zeg-zugos sikátorai a 60-as évek olasz neorealista filmjeire emlékeztetnek, eléggé lepusztult, elhanyagolt és rendkívül szemetes minden. Ez felér egy időutazással.






Természetesen találunk hangulatos, romantikus utcácskákat, szép, virágos tereket, szép épületeket is.





Visszaérve a kikötőbe, rácsodálkozhatunk rengeteg konténerre, a hatalmas hajókra, és irigyeljük a strandolókat, és lassan elhagyjuk Salerno partjait.










Nézzünk meg egy kis videót erről a jellegzetes Dél-Olasz városról:


                      2013 nyara                                        Készítette: Vincze Péter

6 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszik!!! Köszönöm szépen..

    VálaszTörlés
  2. Igazán sokatmondóan, a részletek alapos megismertetésével tártad elénk e gyönyörű város múltját és jelenét! Elgondolkodtató, hogy ebben a városban létesült az első középkori orvosi egyetem, a Schola Medica Salernitana! Úti beszámolód során szinte a helyszínen érezhettük magunkat, néhány percre átélhettük az olasz mentalitás rejtelmeit, s élve a szavaddal: „időutazáson” vehettünk részt!
    Köszönöm, hogy láthattam!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. ​Kedves​ Margó!

      Örülök, hogy velem tartottál ezen a virtuális utazáson.
      Gyere máskor is, öröm bemutatni egy várost, régiót vagy országot, annak aki a szívével lát.

      ​Szeretettel: Péter​

      Törlés
  3. Kedves,kellemes hely Salerno. Köszönöm szépen tájékoztatódat és a szép videót. Üdv.:janosgyula

    VálaszTörlés
  4. Kedves Péter!
    Köszönöm szépen gyönyörű a látnivaló!
    Csodálatos hely!
    Üdvözlettel ;Mária

    VálaszTörlés