Translate

2014. október 25., szombat

Ősz a Magas Tátrában

Ősz a Magas Tátrában
Stary Smokovec (Ótátrafüred)

Néhány szó a Magas Tátráról:
A Magas-Tátra a Kárpátok láncolatának legmagasabb hegyvonulata. A világ legkisebb kiterjedésű magashegysége. Különösen szép látványt nyújt a Szepesi-medence felől és a Poprád-völgyéből. Már Anonymus is említi Trytur és Turtur néven.
A Tátra legmagasabb pontja a Gerlachfalvi-csúcs: 2655 m. A Tátra teljes területe védett terület, a Tátrai Nemzeti Park gondozásában. Sajnos az ember itt is felelőtlenül beavatkozott a természet rendjébe.
A tátrai őshonos jegenyefenyőket kivágták és helyettük lucfenyőket telepítettek. A lucfenyők gyenge gyökérzete nem tudott kellőképpen kapaszkodni a tátrai viszonyok között, ahol egy vékonyabb földréteg alatt sziklás  a talajszerkezet. Ótátrafüreden és környékén még ma is láthatóak a 2004-es pusztító vihar nyomai, amely a környék fenyveseit a földdel tette egyenlővé. A szélvihar által letarolt fenyőerdők helyén ma kopár domboldalak vannak csak. Az erdőket azonban nem telepítik újra, azt szeretnék, ha a természet maga gyógyítaná be sebeit.
A gyökerek kitermelése a talajból napjainkban is folyamatban van.




A Magas Tátra még nem heverte ki a közelmúlt természeti csapását, a szélvihar által kicsavart és szinte teljesen letarolt fenyvesek, mint tépett sebek, éktelenkednek a hegyoldalakon. Több évtizedre lesz szükség, hogy újra régi méltóságában pompázzon a hegy.
A vihar pusztítása ellenére a Magas Tátra égbetörő csúcsai, vadregényes völgyei, vad zúgói ma is nagyszerű élményt nyújtanak a látogatóknak. Gyönyörű a felhők mögül előbukkanó meredek sziklák látványa.




Stary Smokovec (Ótátrafüred):

A Magas-Tátra legnagyobb és legrégibb üdülő települése. Stary Smokovec, vagy leánykori nevén Ótátrafüred, hangulatos kis városka a Magas Tátra lábánál.
A környező településekkel együtt, a „boldog békeidőkben”, (az I. világháború előtt, illetve a két világháború közötti időszakban), a hazai polgárság kedvelt pihenőhelye volt, de a tiszta, oxigén-dús levegő a tüdőbetegeknek is segített a gyógyulásban.
Ótátrafüred a XIX. században gyógyvíz-forrásaival alapozta meg hírnevét. Savanyúvízforrását már 1723-ban említik, de a telep első épületét, egy vadászlakot Csáky István építtette 1793-ban.
A városka az alapítását Csáky István grófnak köszönheti, de a felvirágoztatása Rainer János György érdeme, akinek a nevét menedékház is őrzi.1833-ben vette bérbe Ótátrafüredet, amely akkor mindössze hat házból állt, és amikor 1868-ban a bérlettől visszavonult, már 20 ház állt.
Savanyúvíz-forrásainak köszönhetően gyorsan fejlődött, 1824-ben már étterme is volt, később szepesi vállalkozók egyre jobban kiépítették.







A Grand Hotel:
A hangulatos városkában a Monarchia korát idéző épületek közül is kitűnik a Grand Hotel. Az 1904-ben épült szálloda a kor stílusát és mára kissé megkopott pompáját szimbolizálja.
A már korábban említett békebeli hangulat sugárzik a falakból, ezt az időközi korszerűsítések sem csökkentették. A hotel eredetileg egy épületből állt, ezt később háromszor bővítették. A szecessziós stílusban épült szállodában fennállása óta több mint egymillió vendég fordult meg.
A régebbi felvételeken még látszik a Nagy Szálló felirat, mára ezt eltüntették. Érdekes módon külföldi vendég alig volt, a parkolóban lévő mintegy 50 autóból csak 6 volt külföldi rendszámú, abból is 2 cseh. Magyarul már csak elvétve beszélnek, hazai rendszámú autót még a városban is ritkán látni.
A szállodában wellness részleget is találunk, különféle szaunákkal, jakuzzival és egy szép kör alakú medencével, pihenő ágyakkal.
Bár a vendégek pihenését a szálló vezetése elég sajátosan értelmezi, előfordult ugyanis, hogy a szaunázás után relaxáló szállóvendégek nyugalmát egy csapat hangoskodó tizenéves zavarta meg, akik betódultak az uszodába és elüldözték a vendégeket. Valószínűleg egy iskola diákjai voltak egy vízi tornaórán, amit helyeslek is, de a wellness részleg du. 3 óráig zárva van a szállóvendégek részére, miért nem 3 óra előtt engedik be a fiatalokat. 









Hrebienok (Tarajka):
Ótátrafüred ma a tátrai turizmus központja, ahonnan turistautak indulnak a Magas Tátra különböző részeire.
A XIX. század második felében itt alakult meg a Magyarországi Kárpát Egyesület (MKE), Magyarország első, és a világ hetedik turista klubja.
A Grand Hotel megnyitása után szükségessé vált egy új közlekedési kapcsolat Stary Smokovec és a Hrebienok között.
Az Ótátrafüred és Tarajka között közlekedő siklót 1908-ban helyezték üzembe. A kábelvasút első változatát az újpesti Phoebus építette.
A nyitott kocsikkal és fapadokkal közlekedő sikló egyszerre 45 utast szállított 9 km/h maximális sebességgel. A népszerűségére jellemző, hogy már az első szezonban 25 ezer ember vette igénybe.
Ma egy modern, részben automatizált kötélpályán érhetjük el a felső-hegy állomást. Az új sikló óránként 1300 utast szállít, 36 km/h sebességgel.



Kirándulások:
A Tarpataki vízesés:
Ótátrafüred környékének egyik legnépszerűbb látványossága a Tar-patak-i vízesések gyönyörű láncolata. A fenyőerdők rejtekében megbúvó Tar-patak zuhatagai közül az Óriás-vízesés a legismertebb, vize 20 méteres mélységbe zuhan alá.






A turistaút mentén kis kőhalmokból épített jelzőket találunk. Izlandon láttunk hasonlót, régen a szigetet átszelő utakat kőhalmokkal jelezték, a vándorok mindig tettek rá újabb követ.



A kirándulás után hangulatos menedékházak várják a megfáradt túrázókat.



A Csorba tó (Štrbské Pleso):
A Magas Tátra legmagasabban fekvő korszerű szállodákkal, szanatóriumokkal, sífelvonókkal ellátott üdülőhelye.
A fenyőerdővel övezett tó, közel 20 hektáros területen helyezkedik el. Legnagyobb mélysége helyenként meghaladja a 20 métert. Ha jó kondiban vagyunk, körbesétálhatjuk a tavat, ez mintegy 2, 6 km. A tó érdekessége továbbá, hogy nem táplálja semmiféle patak, így iszap és törmelékmentes.
1872-ben a Csorba-tó partján Szentiványi József földbirtokos egy vadászházat építtetett, ez lett a későbbi turistaközpont, melyet rövidesen szállodák, éttermek, fürdő és néhány villa megépítése követte. A tavat valaha Szentiványi- Csorba tónak hívták, ma emléktábla hirdeti a nevét.
A víz hőmérséklete nyáron sem emelkedik 20° fölé, ezért fürdőzés csak kellően fagyálló embereknek javasolt. Csónakázni viszont tavasztól-őszig bármikor lehet.
1911-ben épült ki a villamosvasút Csorba-tó és Ótátrafüred között. Érdekesség, hogy az idősebbeknek lehetőségük van szenior jegy vásárlására, például az Ótátrafüred – Csorba tó viszonylatban, ez 16 km, két személyre a retúrjegy csak 1€ volt.





Végezetül néhány felvétel a napsütötte völgyekről és a felhőkbe burkolózott csúcsokról.









                                                                                        by vinpet

7 megjegyzés:

  1. Nagyon szép fotók és érdekes leírás.Nagyon régen én is jártam erre,jó volt újra látni a szép fotókat.

    VálaszTörlés
  2. Legkorábban a hatvanas évek elején jártam a Tátrában, akkor még jegenyefenyő erdők borították, emlékezetem szerint. Most is nagyon szép vidék. Köszönöm érdekes tájékoztatódat és a szép felvételeket. Üdv.janosgyula

    VálaszTörlés
  3. Nagyon szep ftok.Koszonom szepen

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm Péter! Nagyon szépek a képek, hozzá a részletes leírás , jó volt újra látni.

    VálaszTörlés
  5. Kedves Péter:!
    Gyönyörűség amit láttam....,és Köszönöm szépen a részletes leírást...!
    Üdvözlettel: Mária

    VálaszTörlés
  6. Hálásan köszönöm kedves Péter! Érdekelt a leírás is, a képek pedig magukért beszéltek.
    További jó túrákat, jó egészséget kívánok:
    Klári

    VálaszTörlés
  7. Hálásan köszönöm kedves Péter! Csodálatos összeállítással ajándékoztál meg ismét.
    Minden jót kívánva szeretettel üdvözöllek:
    Klári

    VálaszTörlés