Translate

2015. december 27., vasárnap

Rozsnyó

Rozsnyó

A több mint 700 éves bányászvároska gazdag történelmi múlttal rendelkezik. Először III. András magyar király adománylevele említi, majd később a települést Nagy Lajos király emelte városi rangra. 
A középkorban főként aranyat, ezüstöt, majd vasércet bányásztak itt. A város történelmi központja, mely egy tágas térből áll, a 15. században kezdett kialakulni.


A városnév eredetének aranyos legendája:

A mai város helyén régen egy hegy állott, hol pásztorfiú legeltette a nyáját. Történt, hogy az egyik tinó kolompja elveszett. Buzgón kereste a pásztorfiú, de nem lelte sehol. 
Helyette azonban arany ércből való gyönyörű hármas rózsa akadt kezei közé. Ezt a kincset tündérré változott kedvese juttatta hozzá. Boldogan csókolta meg a pásztorfiú a rózsát s pihenőre tért. Azt álmodta, hogy nagy halom aranyon fekszik, és fejét tündér-kedvese ölébe hajtja. 
A tündér pedig ilyen szavakat súgott a fülébe: „Gazdag leszel, de boldog csak a tündérvilágban. Mikor felébredt, a királyhoz sietett és engedelmével ásni kezdett a hegyen, melynek gyomrában tömérdek nemes ércet talált. A csoda és a kincs híre hamar elterjedt. 
Sok ember özönlött a helyre és ezek a legendás aranybányászok voltak az első telep alapítói. 
A város nevét pedig a mondabeli három rózsáról kapta. Ez a három rózsa van a város címerében, mely eredetét egy régi pecsétről vette. A pecsét pajzsot ábrázol „Sigillum oppidi montani Rosnobania" körfelírással. 


A pajzsot kiterjesztett szárnyú angyal tartja. Alsó részén egy liliomból három rózsa emelkedik ki, úgy, hogy a virágok a keresztbe helyezett két bányász-kalapács közé esnek. 

A város építészeti látványosságai:

Az Őrtorony:
A tér közepén álló reneszánsz-kori őrtornyot a töröktől való félelmükben építtették a rozsnyóiak, egy korábbi gótikus torony maradványainak helyén.

A déli homlokzaton a város címerének korabeli domborműve látható.  
A 38 m magas torony 1766-ban leégett, és a helyreállításakor eredeti felső részét körfolyosóval és zsindelytetővel pótolták. 
A déli homlokzaton a torony építésével egyidejű kőtáblán a város címerének korabeli domborműve látható. A torony az 1997-ben lezajlott restaurálás óta kilátótoronyként látogatható.


Andrássy Franciska emlékműve:

Andrássy Franciska (1838 - 1902) carrarai márványból faragott szecessziós emlékművét gróf Andrássy Dénesné, a város jótevője emlékére közadakozásból emelték. 


A városháza:



A püspöki székesegyház: a környék legjelentősebb gótikus kultúrtörténeti műemléke.


Nézzünk meg egy videót:


                        2015                       made by vinpet (forrás: internet)



4 megjegyzés:

  1. Köszönöm szépen ez ismét "remek"munka szép összeállítás !
    Szép napot ,és minden jót kívánok:Mária

    VálaszTörlés
  2. Kedves Péter!
    Öröm volt látni és olvasni ezekről a szép épületekről.Köszönöm, hogy megosztottad. Gratulálok a szép munkádhoz.
    Üdvözletem: Éva

    VálaszTörlés
  3. Kedves Péter!
    Köszönöm szépen szép összeállítás!
    Üdvözlettel:Róza

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm az értékes véleményeket.

    VálaszTörlés