Translate

2017. május 30., kedd

Temesvár a Bánság fővárosa

Temesvár

A városról 1266-ban találták meg az első hiteles írásos említést, ekkor a Magyar Királysághoz tartozott.  A Bánság fővárosa nevét a Temes folyóról kapta, bár a Temes mellett a Bega folyó is közrefogta, mocsaraival, szerteágazó vadvizeivel természetes védelmet nyújtva a hódítók ellen.
Sajnos a mocsárvilág kedvezett a járványoknak és a fertőzéseknek, ez gátolta a város fejlődését, ezért szabályozták a folyókat és lecsapolták a mocsarat, és új medret ástak a Temes folyónak, létrehozva a Bega csatornát.

Egy kis történelem:
Temesvár Károly Róbert uralkodása idején, 1315-ben királyi székhely, Magyarország fővárosa volt, egészen 1323-ig. Később a települést városi rangra emelték és megkezdődött rohamos fejlődése.

A XV. században, a törökverő Hunyadi János és családja is itt élt, később itt végezték ki Dózsa Györgyöt. Losonczy István hősies helytállása ellenére Temesvár 1552-ben török uralom alá került, mely alól 1716-ban szabadították fel a környéket a Savoyai Jenő által vezetett osztrák csapatok. 


Az 1700-as években Mária Terézia rendeletére különböző népcsoportokat telepítettek itt le, így lett Temesvár az akkori Magyarország etnikailag egyik legszínesebb városa. A Habsburg birodalom Temesvárt Bécs mintájára építette ki.
Az 1800-as években már Magyarország legfejlettebb városa volt, itt vezették be az országban először a gázvilágítást, majd később a villanyvilágítást az utcákon.
Temesvár igazi multikulturális város, hisz lakosságát magyarok, románok, németek és szerbek alkotják. A kulturális sokszínűségének köszönhetően Kis Bécsnek is nevezik a várost.
A közelmúlt történelméhez fűződik a romániai forradalom, (1989) melyben Temesvár volt a megmozdulások kirobbantója.



Sétáljunk a városban:
Látnivalók az egykori Losonczy, később Dóm-téren (ma Unirii /Egyesülés/ tér)
A barokk stílusú római katolikus dómtemplom 1736-73 között épült, alacsony tornyokkal, hogy a régi várrendszerben a háborúk és ostromok idején ne állja útját az ágyúgolyóknak. A Szentháromság-szobor az 1738-39-es pestisjárványnak állít emléket.



A Szerb Ortodox Püspöki palota: 
A temesvári „rácz püspökség” épületének homlokzatát, Székely László, Temesvár főépítészének tervei alapján újították fel.



Szerb ortodox székesegyház és katedrális:








A palotasor a gyönyörű, virágos parkkal, hajdanán a polgári családok korzója volt, elegáns éttermekkel és üzletekkel.




A Lloyd palota földszintjén étterem, az emeleten a Politechnikai egyetem rektorátusa működik.



Az Operaház:


Szép épületek:






Egy kis téren található a Mária kápolna, melyet Dózsa György feltételezett kivégzésének helyén állítottak fel.


Hunyadi várkastély:


Temesvár gyönyörű város, bár még sok a felújításra váró épület, a nemzetközi zsűri méltán ítélte oda az Európa Kulturális Főváros címet 2021-re. Addigra biztosan tovább szépül a város.

Nézzünk meg egy videót:


                                                                                                    by vinpet
                                                                                               forrás: internet

1 megjegyzés: