Translate

2019. május 22., szerda

San Gimignano, a középkori Manhattan


San Gimignano
San Gimignano mint szinte minden toszkán település, egy dombtetőre épült. Történelme az ókorig nyúlik vissza, a városka eredetileg egy etruszk település volt és San Geminianus püspökről kapta a jelenlegi nevét, aki a legenda szerint megvédte a helyieket a hunok támadásától. Imáinak hatására olyan sűrű köd szállt a környékre, hogy Attila a félelmetes, „Isten ostora” jelzővel illetett hun vezér is eltévedt seregével együtt. Némileg árnyalja a romantikus történetet, hogy Szent Geminianus 397-ben halt meg, Attila pedig 405-ben született, de ki törődik ilyen apró részletekkel az évszázadok távlatából.
A körös-körül olíva és szőlőültetvényekkel, magasba törő cédrusokkal övezett, etruszk falakkal körülvett, felhőkarcolókkal tarkított várost középkori Manhattan" néven is említik.


A Rómába vezető zarándokút, a Via Francigena a városon haladt keresztül, ennek köszönhetően a település virágzó közlekedési és gazdasági központtá nőtte ki magát.


A városka virágkorát, a XIII-XIV században élte, amikor a gazdag családok egymással versengve építkeztek, mintegy fitogtatva a hatalmukat. Mivel a város, fallal volt körülvéve, szélességben nem lehetett terjeszkedni, maradt a magasság. Magasabbnál magasabb tornyokat építve, az 1300-as években már 72 torony emelkedett az ég felé, volt, amelyik a 70 métert is elérte. Ezek a tornyok az egymással harcban álló családok védelmére is szolgáltak, mivel a bejárataik olyan magasan vannak, hogy csak létrán lehetett felmenni.





 A rivalizálást megelégelve a városvezetés elrendelte, hogy egy torony sem lehet magasabb, mint a városháza tornyánál (Palazzo Communale).


Az 1338-ban az Európán végig söprő pestisjárvány San Gimignanot sem kímélte, a város szinte teljesen elnéptelenedett, a 72 toronyból csupán 13 maradt meg, de a város arculata ma is szinte olyan, mint a középkorban. Az építészet emlékei tökéletes állapotban maradtak fenn, úgy érzi az ember, mintha egy filmforgatás kellős közepébe csöppent volna. Nem véletlen, hogy a városka több mint 30 történelmi film forgatásának adott otthont, köztük a hét Oscar-díjat nyert Szerelmes Shakespeare, vagy a Zeffirelli által rendezett Tea Mussolinivel.
Történelmi központja az UNESCO Világörökség része. Ide tartozik a többi között a Piazza del Duomo.






A „Tornyok városa” híres fehér boráról. A Vernaccia di San Gimignano-t a vidék domboldalain termő ősi Vernaccia szőlőből készítenek. Ha autentikus környezetben szeretnénk megkóstolni ezt a nemes italt, látogassunk el a Strozzi hercegi birtokra, ahol a finom borok mellé, nagyszerű toszkán vacsorát is kapunk.




San Gimignano minden évszakban számos programmal várja a látogatókat, a toszkán finomságokat kínáló apró üzletek, a művészeti galériák és az évről évre megrendezett történelmi játékok, fesztiválok maradandó élményt kínálnak.

Nézzünk meg egy videót:
                                                                                                                                 By vinpet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése