Translate

2019. november 8., péntek

Chania


Chania, Kréta szigetének egykori fővárosa
Az egyedülálló hangulatú, történelmi város Kréta északnyugati részén fekszik, 160 km-re a fővárostól, Herakliontól. Az ókori települést még Homérosz is említi Odüsszeusz történetében. A minószi királyság idején a virágzó város neve Kydonia volt, mai elnevezése a bizánci birodalomhoz köthető, eleinte Al Hanim-nak nevezték, majd az arab nevet módosítva, a Hania (Chania) lett a város neve. A település az évezredek során több ízben is gazdát cserélt, a görög, arab, bizánci, velencei és török uralom jellegzetességei ma is fellelhetőek. Az óváros jelentős része a velenceiek által létrehozott kikötő köré épült. A világ egyik legöregebb és legszebb világítótornya. ma a város jelképe.
A kikötőt védő hullámtörő végére épült torony, ma már nem navigációs pont, csak történelmi emlék.




A varázslatos település sajátos, mediterrán hangulatát, a faborítású ablakok, a tengerparti éttermekkel és kávézókkal díszített sétány, és a gyönyörű aprócska tereken megbúvó templomok teszik teljessé.




A Velencei kikötő:
A velenceiek által épített ívelt kialakítású kikötő, ma már történelmi és turisztikai látványosság, melynek egyik oldalán a várost védő Firka erőd bástyái magasodnak, míg a másik oldalon a már említett, egy minaret formáját utánzó világítótorony áll.



A védett öbölben épült a Velencei hajógyár, melynek 23 műhelyéből napjainkra csak 7 maradt fenn.



Panagia Trimartiri (Szűz Mária) templom:
A templom a 13. századtól a török megszállásig (17. század) fogadta a hívőket, ekkor a hódítók elűzték a papokat és szappangyárat működtettek az épületben. Később megegyeztek a törökökkel és velencei stílusban újjáépítették.




Agora:
Chania árubőségtől roskadozó, a marseille-i piac mintájára tervezett, fedett piaca az agora, szintén a város egyik szimbólumává vált.



 A Hassan Pascha mecset:
Az öbölben, a vízpart közelében található a gyönyörű mecset, amelyben most művészeti kiállítások láthatóak. A kikötőben álló mecset és a város több épülete is az oszmán időszak emlékét őrzi, ezek adják Chania keleti varázsát.



Fedezzük fel a történelmi város igazi arcát, sétáljunk az óváros zegzugos utcáin és régi, szemet gyönyörködtető velencei épületek, hangulatos kávézók és éttermek bukkannak elénk.






Nézzünk meg egy videót:

           https://www.youtube.com/watch?v=hotI_cIF08A   

                                                               Készítette: vinpet                             

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése