Translate

2023. március 29., szerda

Makó a hagyma városa

 Makó a hagyma városa

A város nevének említésekor rögtön a hagymára, a látványos fürdőre és Makó vitéz jeruzsálemi útjáról szóló mondára gondolunk.

A Maros jobb partján fekvő település a fentieken kívül számos látnivalóval, érdekességgel és finom ételekkel várja az érdeklődőket.

Ismerkedjünk meg ezzel a napfényes várossal!

Makó elnevezése pogány eredetű, türk nyelven „dicsőséges”-t jelent. A településről az első írásos feljegyzés 1247 -ből maradt fenn. A török hódoltság alatt többször feldúlták, jelentősége a karlócai béke után növekedett meg. A 18. században Csongrád vármegye székhelye lett, 1890-ben a történelmi Magyarország 12. legnagyobb városa volt. A város fő megélhetési forrása a mezőgazdaság volt, ezen belül Makó a vöröshagyma termesztéséről vált világhírűvé.

Kulturális élete a 20. században teljesedett ki, itt élt József Attila, Juhász Gyula és Móra Ferenc is.

A város fokozatosan vált egyre élhetőbbé, vonzóbbá a befektetők és a turisták számára. A Hagyma fővárosaként is szokás emlegetni. Főként hungaricumnak számító hagyma révén ismert, de "Magyarország legvirágosabb városa címet is többször elnyerte".

Néhány szó a hagymáról

A makói vöröshagyma elnevezés csak az itt ültetett növényre használható. A termesztés különlegessége, hogy a száraz éghajlatnak köszönhetően itt a hagyományos, magról vetett eljárás nem jöhetett szóba. A dughagymás megoldás honosodott meg, melynek során a hagyma két évet áll a földben és sokkal nagyobb, zamatosabb és illatosabb termést növeszt. A makói hagymát minden termelő maga nemesítette és úgy vigyázott rá, mint valami kincsre. Bár az utóbbi évtizedekben visszaszorult a termesztése, a városban sétálva lépten-nyomon találkozunk hagymamotívummal.

Makót érdemes felfedezni

A város és a neves építész Makovecz Imre egymásra találásának köszönhetően, a hagyományainak megőrzése mellett, az organikus építészet települése lett. Több mint egy tucat jellegzetes stílusú épület átformálta a város arculatát.

Makó látnivalói

A Hagymatikum

A gyógyfürdő egyedülálló belső tereivel és a műalkotásnak is tekinthető tetőszerkezetével az organikus építészet egyik magyarországi remekműve. Az épület a város jelképévé és legjelentősebb turisztikai vonzerejévé vált.





A részletek külön posztban megtekinthetők

https://vinpet1942.blogspot.com/2023/03/hagymatikum-mako-csodafurdoje.html

 

https://www.youtube.com/watch?v=LB6b7rv-Y7c&t=7s

 

A Glorius hotel

Az elegáns, art deco ihletésű szálloda a boldog békeidők hangulatát idézi. Teraszáról káprázatos kilátás nyílik a szomszédos Hagymatikum gyógyfürdőre.



A Hagymaház

Ez volt az első Makovecz által tervezett épület a városban. Ahogy a hagymahéjak egymásra simulnak, úgy illeszkedik a kisebb kupola a nagyobb alatt.

A belvárosban található Hagymaház a város egyik legismertebb látványossága. Makó színháztermét is magába foglaló, kulturális központ. A négytornyú épület az organikus filozófia tárgyiasult példája, égbeszökő tornyai növényeket idéznek. A fehér falfelület az alföldi tanyavilág házaira emlékeztet.

Az épület küldetését Makovecz Imre fogalmazta meg legszebben:

„Kívánom minden makói polgárnak, hogy a saját szellemi otthonának tekintse ezt az épületet.”



A Zsinagóga

Makót kis Jeruzsálemként is hívták, hiszen a második világháború előtt itt élt a legnagyobb számú zsidó közösség a város társadalmának szerves részeként: a makói hagymát zsidó kereskedők adták el, nagy szerepük volt abban, hogy ez az áru világhírű lett. A deportálások után a városban nem maradtak zsidók, a neológ zsinagóga helyét csak egy emléktábla őrzi, az ortodox zsinagóga pedig múzeumként üzemel.

Az ortodox Zsinagóga a város egyik páratlan szépségű épülete és egyúttal hazánk második legnagyobb ortodox zsinagógája A csodarabbiként és igaz emberként számon tartott Vorhand Mózes sírja ma zarándokhely, amelyet évente egyszer ortodox zsidók keresnek fel a világ minden tájáról. 


Bérpalota

A Bérpalota az egyik legszebb klasszicista épület, bár fénye már kissé megkopott. Az utóbbi párkánya alatt Európa második legnagyobb molnárfecske kolóniája él. 


Egyéb látnivalók

A József Attila gimnázium

Korona szálló a hősi emlékművel

A Könyvtár

Lombkoronasétány

A lombkorona szintjén vezető tanösvény kilátóterasza késő tavasztól koraőszig nagyszerű, színpompás kilátást nyújt a Marosra és az árterére. A sétány minden év március közepén nyit, de ilyenkor a levelek nélküli csupasz faágak látványa még nem vonzó.

A város híres szülöttei

A 20. század elején élt és alkotott itt néhány évig Juhász Gyula, József Attila, sűrűn megfordult erre Móra Ferenc is. Pulitzer József amerikai újságíró, az újságírás legrangosabb díjának alapítója is makói születésű.

Páger Antal, a 20. század egyik leghíresebb magyar színésze, akinek kávéháza is megtalálható Makón.

Ebben a városban született Galamb József, aki 1904-től a Ford-típusokat és prototípusokat tervezte Henry Ford detroiti Ford Motor Company gyárában. A leghíresebb modell, a Ford T első példánya 1908. augusztus 12-én készült el. A Ford történelme az úgynevezett makói Ford-falon el is olvasható.

Gasztronómia

A makói hagymalevest feltétlenül meg kell kóstolni. Tejszínnel készül, ezért egy kissé lágyabb ízű, mint az eredeti francia hagymaleves.


 Egyéb érdekességek

A Maros legendája

Élt egyszer egy Tarkő nevű tündér, akinek két lánya volt: az egyiket Marosnak, a másikat Oltnak hívták. Édesapjuk a Fekete-tenger partján fogságba esett, és a lányokat édesanyjuk folyóvá változtatta, hogy így induljanak a megkeresésére. Meghagyta nekik, hogy csak együtt menjenek, kéz a kézben. Ám ahogy az életben, úgy a lányok folyóként is folyton civakodtak egymással. A Maros szelíden csordogált, míg az Olt átvágott hegyen és völgyön. Mire a Dunához értek, már teljesen kimerültek és a külön utak ellenére boldogan ölelkeztek újra egymással. Édesapjukat nem találták meg, mert ahol a Duna a Fekete-tengerbe ömlik, ott a lányokat örökre elnyelték a tenger hullámai.

 Messze van, mint Makó Jeruzsálemtől

Makó városának semmi köze az ismert mondáshoz, mivel a "messze van, mint Makó Jeruzsálemtől" szólás a keresztes hadjáratok idején keletkezett. Egy Makó nevű vitéz II. András királlyal indult a Szentföldre. Makó vitéz a hosszú út alatt folyamatosan ürítgette a boros flaskákat, és amikor egy szép város tornyain meglátta a keresztet, azt hitte, elérték Jeruzsálemet, pedig csak Splitbe érkeztek, tehát Makó, még nagyon messze volt Jeruzsálemtől.

Bízom benne, hogy a látottak felkeltették az érdeklődésed és tervbe veszed annak az aranyos városnak a meglátogatását.

Nézzünk meg egy videót a városról:


https://www.youtube.com/watch?v=gKAP8jemj2M&t=63s

                                                                                                            vinpet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése