Translate

2011. február 5., szombat

Leningrád - Szentpétervár

                          




                                                             Leningrád – Szentpétervár  

                                                               

Leningrádot a 80-as évek közepén láttam, majd jó 10 évvel később már Szentpétervárra utazhattam. 
A város egyszerűen gyönyörű, hangulata, atmoszférája van, amit azonnal megérzel, és ami semmi mással nem hasonlítható össze. 
A nyugati és a keleti kultúra különleges, minden területre kiterjedő egyvelege vár az ide látogatókra.

Egy kis történeti visszatekintés:

Szentpétervár, a Finn-öböl partján, a Néva-folyó torkolatában fekszik. Korábbi nevei Leningrád (19241991), illetve Petrográd (19141924), de a helyiek Pityernek nevezik szeretett városukat.  1712-ben lett az orosz birodalom fővárosa, egészen 1917-ig. 
Nevét, meglepő módon, nem Nagy Péterről, hanem Szent Péter apostolról kapta, aki a város védőszentje.
1703-ban Nagy Péter, minden oroszok cárja elhatározza, hogy Amszterdam mintájára megalapítja Szentpétervár városát a Néva torkolatánál. 
A város területe az alapításkor mocsaras, lápos vidék volt, így szinte az egész város cölöpökre épült. Péter cár amszterdami mintára sok csatornát akart, de rájött, hogy a csatornákat a téli időszakban, mintegy hat hónapig jég borítja. 
A finnek úgy tartják, hogy a várost az istenek a levegőben építették föl, majd óvatosan leeresztették a földre, így szerintük most is lebeg. 
El is nevezték lebegő városnak. Szentpétervár egyike a világ építészeti csodáinak, orosz módra európai és európai módon orosz.

Egy kis érdekesség: 1689 augusztusában szakálladó címén 50 rubelt vetett ki azokra, akik nem vágatják le a szakállukat, mert meg akarta honosítani a nyugati szokásokat.

             
                                                                Nagy Péter cár




                                            Nagy Péter szobra: a Bronzlovas

Szentpétervár a fehér éjszakák városa, mert nyáron sohasem sötétedik be teljesen, télen viszont csak körülbelül öt órán van nappali világosság. 
A téli átlaghőmérséklet a miénknél, 10-15°C-kal hidegebb. Oroszország legszebb, leghangulatosabb, és legeurópaibb városa, melyet észak Velencéjeként is emlegetnek, mivel területének 10%-a vízfelület, és több száz szebbnél-szebb híd ível át a Néva és csatornái felett. 





                                                        Képek a városról


Nézzünk meg egy 360°-os panoráma felvételt a városról: 


A város történelméhez hozzátartoznak a II. világháború szenvedései is. 
Hitler Leningrádnak a kiéheztetést szánta és a német erők 1941. szeptemberében vágták el a két és fél millió lakosú várost, szárazföldön a Szovjetunió többi részétől, ez azonban nem jelentette a város bombázásának és ágyúzásának szüneteltetését.  
A blokád 900 napig tartott, az élelmiszerhiányhoz fűtőanyaghiány járult, a napi fejadag 125-250 gramm fűrészpor és liszt keverékéből sütött kenyér volt. Az elhunytak pontos száma nem ismert, de a bombázások és az éhhalál együttes áldozatait több mint félmillióra becsülik. A leningrádi csata (1941-1944) a második világháború egyik legdrámaibb fejezeteként vonult be a hadtörténetbe.

Sosztakovics 7. szimfóniája, pedig, amelyet 1942-ben a németek által körülzárt Leningrádban írt, világszerte az ellenállás szimbólumává vált.

Az áldozatokat többségében ismeretlenül temették el, a Piszkarjovói temetőben, ezért a nép csak "Piszkarjovkik"-nek hívja őket. A temető középpontjában grandiózus emlékművet emeltek: gránit-talapzaton áll a Haza-Anyácska bronzszobra. A temetőbe belépve sokkoló hatás fogadja a látogatót. 
Az állandóan hallható gyászzene mellett a belépő emberi szívdobbanást is hall, és az emlékműig vezető több százméteres úton, a szívdobbanások hangja egyre erősödik.



                    A Haza-Anyácska emlékmű ( nálunk Föld-Anyácskának is nevezik)

Egy érdekes történet: 
A Piszkarjovói Történelmi Emlékhely megnyitása után, szokásává vált az ott lévő medencébe pénzérméket dobálni. 
Az emlékhely őrei a nap végén kihalászták a bedobált aprópénzt. Egy alkalommal egy őr, késő este elindult a medence felé, de néhány lépés megtétele után hirtelen azt érezte, hogy nem tud tovább menni.  A halálra rémült őr reggelig ült a földön, megmoccanni sem mert, amíg megjött a váltás. Ekkor derült ki, hogy csak a köpenye akadt be egy letört kerítéspálcába. 
Az esetet, a temetőben nyugvó leningrádiakkal szembeni tiszteletlenség intő jelének tekintették, és többé nem nyúltak a medencébe dobált pénzhez. 

 
                                                         A kegyelet virágai



                                                A Piszkarjovói temető fala
Nevezetes látnivalók:

Szentpétervár a világ egyik legszebb városa, rengeteg gyönyörű, különleges barokk palotával. Szinte a város egésze, egyetlen egy építészeti remekműnek számít. 
Kisebb nagyobb csatornák, melyek egy része hajózható, széles utak és szobrokkal díszített hatalmas parkok nyújtanak felejthetetlen látványt. 
Szentpétervár jelképeinek egyike az a rengeteg felnyitható híd. A város méltán része a világörökségnek. A velem közel egykorú fiatalok biztosan emlékeznek az „Olaszok hihetetlen kalandjai Leningrádban” című filmre. 
Ebben az eredeti ötletekkel teli vígjátékban a Leningrádba érkező olaszok ugyanarra a kincsre vadásznak, melyet itt rejtettek el egy oroszlán alá. 
A város oroszlánszobrairól híres, így a kincskeresők nagyon sok nevezetes helyet bejárnak, az izgalmak mellett bemutatva a város szépségeit.


Városnézésünket kezdjük a Nyúl szigeten fekvő, Péter-Pál erőddel
A vastag, komor falakkal körülvett erőd középpontjában találjuk a Péter-Pál székesegyházat, melynek aranyozott csúcsban végződő tornya a város jelképe. 
A templom egyben az orosz cárok végső nyughelye is. 






                                           A Péter-Pál erőd és székesegyház



Az Admiralitás aranytűjű épülete, a Dekabristák terének keleti oldalát foglalja el. 

Szentpétervár talán legszebb folyóparti szakaszán, a Petrovszkaja rakparton áll a világhírű Aurora páncélos cirkáló. 
Valaha úgy tanították, hogy az Aurora ágyúdörrenése adta meg a jelet a Téli Palota elfoglalására. 
Ma azt állítják, hogy nem adhattak le lövést 1917-ben a hajóról, mert akkor javítás céljából éppen szárazdokkban volt, de szerintem ez a vélekedés még változhat, mert mint tudjuk, a politikai irányultság hajlamos befolyásolni a szakvéleményeket is. 
Még az is kiderülhet, hogy a Téli Palotából lőtték az Aurórát.


Az Izsák Székesegyházhoz
A város egyik különlegessége, az ortodox templomépítészet remeke. A világ egyik legnagyobb temploma, melyet az ingoványos talaj miatt cölöpökre építettek. A nevét onnan kapta, hogy Nagy Péter születésnapja dalmáciai Szent Izsák napjára esett. Érdekesség a hatalmas kupolából leeresztett inga, melynek segítségével látod a föld forgását.




                                     Az Izsák székesegyház látképe, és a belső kialakítás

A Nyevszkij proszpekt, azaz, a Néva sugárút, Szentpétervár főutcája, és talán Oroszország leghíresebb sétánya, az Admiralitástól az Alekszander Nyevszkij-kolostorig tart. Híres épületek sora látható itt: az Anicskov híd, a Kazanyi székesegyház, a Sztroganov palota, (sokan, csak a róla elnevezett bélszínről ismerik), valamint a Puskin színház.




                       A Kazanyi székesegyház, és az éjszakai Nyevszkij Proszpekt

A Téli Palota: 
A történelemkönyveinkből jól ismert épület, de most rohamozó vörösgárdisták nélkül, őket a minden vacakot / van, aki emléktárgynak nevezi / árusító helyiek pótolják, akik a pénztárcádat támadják. 
A Palota téren látható oszlopot, a Napóleont legyőző I. Sándor tiszteletére állították, talapzatán ez áll: "I. Sándornak a hálás Oroszországtól". 
A gránitból készült oszlop a világ legnagyobb egy kőből kifaragott emlékműve. 




Az Ermitázs: a mintegy három millió darab műtárggyal, Oroszország és a világ egyik legnagyobb és leghíresebb múzeuma. 
Nevét a Nagy Katalin cárnő által építtetett ún. „Remete-lak”-ról kapta, mely franciául: Hermitage. Hosszú időn keresztül ez a palota volt a cárok hivatalos rezidenciája. A bejutás nem könnyű, legalább egy órás sorban állásra számíthatsz, ami télen, vodka nélkül, emberpróbáló feladat.



 



                                                   A Téli Palota és az Ermitázs 

A Vérző Megváltó Templom színes, hagymakupolás tornyaival, emlékeztet a moszkvai Vörös téren álló Vaszilij Blazsenij székesegyházra.
Az emléktemplom azon a helyen épült, ahol II. Sándor cárt 1881-ben meggyilkolták. A külső falakon az összes orosz régió címere látható, az országos gyászt jelképezve.









                                            A Vérző Megváltó katedrális

A Hidak, a város ékességei, szebbnél szebb díszítésekkel, elsősorban az oroszlános szobrokat kedvelték. 
A hidak nagy részét éjszakára felnyitják, ami csodálatos látvány, de ha későig kimaradsz, és a másik parton laksz, annyira nem tudsz örülni.







                                                  Ugye szépek?

Peterhof, a szökőkutakkal, medencékkel, kertekkel ékesített, részben Versaille mintájára épített nyári palota a legrégebbi és az egyik legszebb látnivaló. 
Az aranyszobrokból áradó vízsugarak látványa lenyűgöző, a kikötőből belépve a Nagy Vízesés tárul a látogató szeme elé. A palota a víz, az arany és a növényzet lélegzetelállító kompozíciója.





Puskin, eredeti nevén Carszkoje Szelo (a cár faluja), a cárok másik kedvelt tartózkodási helye volt. 
A barokk palotát Rastrelli tervezte, később Nagy Katalin átalakíttatta neoklasszicista stílusúra.  
A palota különlegessége a világhírű borostyánterem, a zöld ebédlő és a trónterem.
Puskin 1831 nyarán élt itt a családjával, és egyéb más művek mellett, itt született például Tatjana levele Anyeginhez.  




Egyéb érdekességek:
A Rostrum oszlopok, régen olajlámpás világítótoronyként szolgáltak, a kiálló hajóorrok a tengeri csaták győztes hajóhadaira emlékeztetnek.
Az alján lévő szobrok, pedig Oroszország négy nagy folyóját reprezentálják.


A szentpétervári metrónak négy vonala van, az átszállásért nem kell fizetni, ha egyszer lementél, annyit mész, amennyit akarsz. 
Automata beengedők vannak, nem indolens ellenőrök zaklatják az utasokat. 
Eleinte nálunk is ilyen automaták működtek, de valami nagy okos kitalálta, hogy ez nekünk nem jó. Az állomások nem olyan szépek, mint Moszkvában, de itt is találhatunk igazi gyöngyszemeket. Pl. az Avtovo megálló.


Télen csak a ”fagyálló” turisták látogassanak Szentpétervárra. 
A melegebb tájékról jött turisták nehezen tűrik a néha -30 fok alá is süllyedő hőmérsékletet. 
Egy ilyen fagyos napon busszal elvittek a Finn-öböl partjára, de senki sem akart kiszállni a buszból, hiába mondta az idegenvezető, hogy nincs is olyan hideg, csak -25°C, igaz a szél fúj egy kicsit. (szerintem hóvihar volt)


                                             Tél Szentpétervárott

Feltétlenül nézz meg egyet, a Kirov balett csodálatos előadásai közül. Én a Bahcsi-szeráji szökőkutat láttam, fantasztikus produkció volt.
Nem szabad kihagyni az orosz cirkuszt sem, hihetetlen magas színvonalú, változatos, pergő előadásaik magával ragadják a nézőket.



A turisták által kedvelt helyeket ellepik az alkalmi árusok. 
Kaphatsz ott mindent: Lenin és Sztálin szobrot minden méretben, Misa macit, alig rázó merülőforralót, kitüntetéseket / Lenin rend, Szovjetunió hőse stb. /, katonai öltözéket, és ha nem figyelsz, rád sózzák még Bugyonnij marsall aranyfogát is.


A fehér éjszakák látványa elvarázsol minden ide látogatót, inkább nappal alszanak, és éjszaka járják a várost, nem tudnak betelni a csodálatos látvánnyal.


Vendéglátás
A szentpétervári konyha némileg eltér a hagyományos orosz ételektől, részben a francia szakácsművészet, részben, pedig a tenger közelségének hatására. 
Kedvelt előételek a vörös vagy fekete kaviár vagy ismert mindenütt az orosz hússaláta, a változatosan elkészített sokféle hal és más tengeri élőlények salátával ízesítve.

Legkedveltebb leveseik, a scsí (káposztaleves), a szoljanka (zöldségleves) és a borscs (céklás káposztás leves) valamint a hagyományos buljon (erőleves).
A húsételek közül nagyon népszerű a saslik (rablóhús birkából, sertésből), de kifejezetten szeretik a tésztaételeket, melyek általában leveles, omlós vagy kelt tésztába csomagolt húst, zöldségeket, vagy egyéb tölteléket jelent.

Desszertként leghíresebb az orosz krémtorta, és az  "alagyi" (оладя), mely egyfajta palacsintaszerű tésztából készül, és almadarabok vannak bele sütve. Népszerű még az utcán akár mínusz 10 fokban is kapható a tejszínes fagylalt.


Népszerűséget tekintve a vodka verhetetlen, melyet általában már reggeli előtt vagy helyett isznak, akár fogmosás helyett is.  Az oroszok is nagy teaívók, az angolok után, ők fogyasztják a legtöbb teát.




Volt szerencsém részt venni egy Szenpétervárott rendezett nemzetközi kongresszus ünnepi fogadásán is. 
Mivel már nem voltam kezdő az ilyen eseményeken, az üdvözlő beszédek alatt, némi könyökmunkával kiharcoltam a „pole position”- t, és elsőnek rohamoztam meg a valóban gyönyörű és gazdag választékú svédasztalt, megpakolva a tányérom egyszerre minden fogással. 
A gyakorlat ugyanis az, hogy ilyenkor a meghívottak számának megfelelően terítenek, de annyi a „beszivárgó” , potyázó ember, hogyha először udvariasan csak előételt veszel, mire felnézel üres az asztal.


Szentpétervárott találkozik, és sajátságosan ötvöződik, az európai és orosz kultúra. 
A Nagy Péter által alapított város a történelme során sokat változott, de a palotáinak, templomainak, csodálatos fekvésének és nem utolsó sorban barátságos lakóinak köszönhetően, megőrizte eredeti báját, mással össze nem hasonlítható hangulatát. 
Ha teheted, feltétlenül látogasd meg ezt a gyönyörű várost.



Nézzünk meg egy videót is erről a gyönyörű városról:
http://www.youtube.com/watch?v=vSawa-nMPTs



                                                        Leningrád – Szentpétervár 1985-96

9 megjegyzés:

  1. Kedves Péter!
    Nagyon gyönyörű látvány tárult elém ...Köszönöm szépen ..!!!
    Üdvözlettel: Mária

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Péter jártam még az akkori Leningrádban már akkor is különleges volt persze csa k meghatározott helyekre lehetett menni a téli palota is még akkor zárva volt.A fehér éjsz akák valóban érdekesek még éjfélkor is világos van és rengeteg ember van az utcán.Örülök hogy láthattam persze most már egészen más én a 60-as években voltam.Üdv.Irén

    VálaszTörlés
  3. Nagyon gyönyörű összeállítás, köszönöm szépen kedves Péter !

    VálaszTörlés
  4. Csodálatos ! Köszönöm, hogy megnézhettem !
    Üdv: Teri

    VálaszTörlés
  5. Lenyűgözően szép város, köszönöm a részletes és érdekes leírást, üdv.:janosgyula

    VálaszTörlés
  6. Gyönyörű szép összeállítás. Köszönöm szépen kedves Péter.

    VálaszTörlés
  7. Csodálatos volt újra látni . Én 1975.ben j ártam ott. Akkor még Leningrád volt.. A város nevezetességei mellett még meglátogattuk Katriorg-ot és Petrogorec-et is. Annyira jó volt újból látni.

    VálaszTörlés
  8. Köszönöm ,hogy itt lehettem várlak benneteket sok szeretettel rádiózni :)))))Az emlékezésnek is van éghajlata, flórája és faunája. Ez az éghajlat egyáltalán nem mérsékelt. Telítve van végletekkel. Az igazi ősz soha nem az, amelyet éppen megélünk, hanem az a másik, aranyfürtös, halálra érett és csodálatos, melyre egy tavasszal emlékezünk. Márai Sándor http://smileyerktube.blogspot.hu/

    VálaszTörlés
  9. 1976, Decenberében jártam aban a csodás városba, Feljthetelen élmén.

    VálaszTörlés