A város alapítói görögök voltak, a Ragusa elnevezést az ógörög meredek és szikla szavakból származtatják.
A város kezdetben bizánci, majd velencei befolyás alatt állt, a 14. századtól azonban egészen 1808-ig szabad államként, Ragusai Köztársaság néven szerepelt.
Függetlenségét Napóleon hadjáratakor vesztette el, a franciáktól a Monarchiához csatolták és az első világháború végéig a Habsburgok kötelékében maradt.
Ragusa virágkorát, és a kereskedelemből szerzett gazdagságát palotái és templomai hirdetik. Itt cseréltek gazdát a keletről érkező luxuscikkek a keresztény világ áruival.
Ragusa virágkorát, és a kereskedelemből szerzett gazdagságát palotái és templomai hirdetik. Itt cseréltek gazdát a keletről érkező luxuscikkek a keresztény világ áruival.
Az 1667-es földrengés szinte az egész várost romba döntötte, de újjáépítették. Önálló városállamként olyan vívmányokat vezetett be, melyek messze túlhaladták korát.
A Dubrovnik elnevezés a szláv dub (tölgy) főnévből származik.
A Dubrovnik elnevezés a szláv dub (tölgy) főnévből származik.
Ragusa nevéhez kapcsolható az első karantén felállítása. Mint az Adriai-tenger kereskedelmének egyik fő bonyolítója, Ragusán hatalmas ember- és áruforgalom ment át.
Az Európában fel-felbukkanó pestis városba való bejutása végzetes lett volna Dubrovnikra, így a pestissel fertőzött területről érkezőknek a városba való belépés előtt itt kellett várakozniuk.
Az Európában fel-felbukkanó pestis városba való bejutása végzetes lett volna Dubrovnikra, így a pestissel fertőzött területről érkezőknek a városba való belépés előtt itt kellett várakozniuk.
UNESCO Világörökségi listáján szereplő várost "az Adria ékköve a dalmát partokon" jelzővel illeték.
Látnivalók:
A Pile kapu:
Az 1537-ben épült Pile városkapu a Bokar és a Minčeta bástyák közötti falrész bejárata.
Évszázadokon át minden éjjel bezárták, a hosszú felvonóhidat felhúzták. A bástya egyik reneszánsz fülkéjében Szent Balázs, a város védőszentje őrködik. A szobor Ivan Meštrović alkotása.
Évszázadokon át minden éjjel bezárták, a hosszú felvonóhidat felhúzták. A bástya egyik reneszánsz fülkéjében Szent Balázs, a város védőszentje őrködik. A szobor Ivan Meštrović alkotása.
Az alatta látható dombormű , a romantikus Jókai regény, „A három márványfej” címadója.
Ragusában játszódik Verne Gyula híres regénye, a „Sándor Mátyás” is, melynek filmváltozatában a főszerepet Bujtor István alakította.
Ragusában játszódik Verne Gyula híres regénye, a „Sándor Mátyás” is, melynek filmváltozatában a főszerepet Bujtor István alakította.
Az Onofrio kút:
A középkori Ragusát 11,7 km hosszú vízhálózat szolgálta. Ennek kiépítését egy nápolyi mester, Onofrio della Cava vállalta. Az ő nevéhez fűződik Dubrovnik két, ma is látható kútja: a Kis és a Nagy Onofrio-kút.
A Sponza Palota:
A reneszánsz és gótikus elemekkel díszített impozáns épület a 16. századból. Homlokzatán Szent Balázs szobrát láthatjuk.
Évszázadokon át fontos szerepet töltött be a város életében: működött benne bank, vámhivatal és pénzverde.
Az egykor udvarán áll mérleg latin nyelvű felirata sokatmondó:
”Mérlegünk nem csal, amit itt mérünk, még az Isten is azt mérné”
A Roland-oszlop:
A tér közepén áll 1418 óta a Roland-oszlop, a függetlenség és a hatalom jelképe. A legenda szerint a lovag verte vissza a szaracénok Dubrovnik elleni támadását.
A oszlopon látható alak középkori páncélos lovag, a VIII. századi Roland lovag, aki a középkori eposz "Chanson de Roland" vezéralakja volt.
Bár a Roland szobrok leginkább a német városokban láthatóak, a mítosz átkerült Dubrovnikba is a XV. században, valószínűleg a magyar és cseh király Zsigmond által, aki a Dubrovnik-i Köztársaság patrónusa volt.

A középkorban szégyenoszlopként is használták. A megszégyenítésre nem is találhattak volna jobb helyet, mivel a Sponza Palotába, és a Szent Balázs-templomba igyekvők egyaránt vethettek egy lesújtó pillantást az elítéltre.
Manapság időjósként is használatos, ha benyúlsz a lába közé és nedvességet érzel, valószínűleg eső lesz.
Érdekes, hogy különösen a nők érdeklődnek a várható időjárásról, nagy nevetgélések közepette.
A Szent Balázs templom:
Korábban egy román templom állt a helyén, amely a földrengés, majd tűzvész áldozata lett.
A mai barokk épületet az 1700-as években, velencei mintára építették.
Névadója a város védőszentje, aki a legenda szerint látomás képében megjelent egy helybéli papnak és figyelmeztette őt a közelgő velencei hajóhadra.
A figyelmeztetésnek hála a város megmenekült. A püspököt gyakran Ragusa makettjével a tenyerén ábrázolják.
Egy ilyen, 15. századi ezüst szoborral találkozunk a templom oltárán is.
A szent kivételes tiszteletére utal, hogy alakja a dubrovniki érméken, a város pecsétjén, a zászlón és a város több pontján is feltűnik.

Szent Lőrinc erőd:
Az erődöt a város nyugati, tenger felőli oldalának védelmére építették, főképpen a velencei flotta ellen. A falak vastagsága a tenger felőli oldalon 4 és 12 méter között változik.
A bejárat fölött egy latin nyelvű felirat olvasható:

"Non bene pro toto libertas venidur auro",
melynek jelentése: " a szabadság a világ összes aranyáért sem eladó".
Mária Mennybemenetele katedrális:
18. századi, barokk templom, a főoltáron egy Tiziano műhelyében készült alkotás örökíti meg Mária mennybemenetelét.
A székesegyház helyén már a 7. században is volt bazilika, amelyet a legenda szerint Oroszlánszívű Richárd építtetett hálából, hogy túlélte a közelben elszenvedett hajótörést.
Ez azonban az 1667-es földrengés során elpusztult.
A harangtorony mellett találjuk a városi őrség épületét, amely a XV. században a tengernagyi rezidencia volt.
A Placa nyugati vége:
A sétálóutca 2. számú épülete a gótikus-reneszánsz Szent Megváltó templom. 1520-ban, korčulai mesterek építették.
Ma már csak kiállításokat és koncerteket tartanak benne. A 1667-es földrengés nem tett benne kárt, de a függetlenségért vívott háborúban megsérült.
A szomszédos ferences kolostort 1317-ben kezdték el építeni, az 1667. évi földrengés komoly károkat okozott benne.

Az újjáépítés ellenére kerengőjének falán még ma is kivehetők a gótikus falfestmények. Zöldellő kertje pedig felüdülést nyújt a forró nyári napokon.
A kolostorhoz tartozó patika szintén 1317-ben nyitott ki, ezzel Európa legöregebb gyógyszertárai közé tartozik.
A kolostorhoz tartozó patika szintén 1317-ben nyitott ki, ezzel Európa legöregebb gyógyszertárai közé tartozik.
A múzeumban középkori lexikonokkal, régi eszközökkel, 1578-ban írt füvészkönyvvel ismerkedhetünk.
Pred Luzom tér:
A tér keleti oldalán óratorony áll, órája 1444 óra mutatja az időt a dubrovniki polgároknak.
Harangját minden órában két középkori bronzfigura (Baro és Maro, a két zelenci) kongatja meg.
A zelenci zöld embert jelent, a név bronzból készült testük zöld patinájával egyenes arányban ragadt rájuk.
A klasszikus katonai egyenruhába öltöztetett figurák 1470 körül készültek, az 1905-ös földrengést követően vonultak nyugdíjba, a Rektorpalota múzeumába.
A harangtoronyban ma másolataik felelnek a pontos harangkongatásért.

Az óvárosban a sikátorok fogják meg először az embert, tele élettel (éttermek, kocsmák, üzletek, lakások), a főtérre (Placa) lépve olyan érzése van az embernek, mintha időutazáson lenne a középkorba (a turistákat kivéve) az épületek zárt katonás rendben sorakoznak mindenütt üzletek, éttermek itt is.
A városfal:
A városfalat Európa egyik legmonumentálisabb erődítményének tartják és kiváló példájának a középkori erődépítészetnek.
Dubrovnik előtt egy szigetet fedezhetünk fel, Lokrum-szigetét, amely bár lakatlan, de csodálatos növényvilággal rendelkezik.
A kikötő:
Érdekességek:
A dubrovniki rőf:
A rőf elsősorban kelmék mérésére használt mértékegység volt. Nagysága országonként, sőt, akár régiónként is változott, egy rőf alatt az alsókar hosszát, vagy a teljes kinyújtott karhosszt értették.
Dubrovnikban nem adtak okot ilyen félreértésre, egy dubrovniki rőf a Roland-oszlop kardjának hosszával egyezett meg. (51,1 cm)

A város címere:
A város címere és az Árpád-sávos címer közötti hasonlóság nem véletlen; Dubrovnik címerét a magyar királyoktól kapta. Dalmácia a zadari béke (1358) megkötése után kerül I. Lajos magyar király kezébe.
A magyarok az ekkorra már városállammá nőtt Dubrovnikot nem nagyon háborgatták, csak az évi ötszáz dukát adót hajtotta be a középkori adóhivatal.
Dubrovnik történelmének utolsó, kegyetlen eseménye a délszláv háborúhoz köthető. A szerbek 1991-től 1992 júniusáig bombázták a várost, nem kímélve az évszázados épületeket.
Az akció katonai jelentőséggel nem bírt, célja a horvát harci morál rombolása volt. A háború óta a város újjáépült.
Dubrovnik a világ egyik legnépszerűbb úti célja, minden évben turisták ezrei keresik fel.
Nézzünk meg egy videót a városról:
http://www.youtube.com/watch?v=zrDO7Lg42W8
http://www.youtube.com/watch?v=zrDO7Lg42W8
by vinpet
Kedves Péter!Élmény a te beszámolód,köszönöm,gratulálok Zsuzsa
VálaszTörlésKöszönöm kedves Zsuzsa!
TörlésKöszönöm, kedves Péter! Mint mindig, Ragusa bemutatásával is brillíroztál, klassz a videód is, gratulálok. Üdvözlettel:janosgyula
VálaszTörlésKöszönöm.
TörlésKöszönöm Péter! Ismételten bővült a tudás. nagyon régen jártam ott , most jó volt újra nézni , látni , főként a sok ismertetőt hozzá kapni. További kellemes szép munkát , Klára
VálaszTörlésKöszönöm, kedves Péter, ugyanaz érvényes, mint amit 2013.jan. 27-én megírtam. Megjegyezném: Bujtort (nyugodjon békében) úgy emlékszem Istvánnak hívták. De lehet, hogy volt második neve is, András. Üdv.:janosgyula
VálaszTörlésKöszönöm.Péter.Nagy. Élmény. A beszámolód..Üdv.Jutka.
VálaszTörlésNagyon szép élmény beszámoló , köszönöm szépen Kedves Péter
VálaszTörlésKöszönöm kedves Péter a szép élmény beszámolót! Csodás!
VálaszTörlésPéter.!
VálaszTörlésKöszönöm szépen az élménybeszámolót csodálatos élmény volt számomra...is...!!
Üdvözlettel : Mária
Nagyon tetszett,aprolekosan le tudod irni,igy gondolom,hogy mindenkinek jobban tetszik
VálaszTörlésKöszönöm Péter! Nagyon részletes leírás adtál a sok csodás fotóhoz. Ki nem járt ott is úgy érzi idő utazáson van. További kellemes szórakoztató utakat kívánok Klára
VálaszTörlés