Velencei séta

Velencei séta

Velencéről újat írni merész vállalkozás. Olyan, mint valami meseváros, ahol minden eltér a megszokott valóságunktól. Itália középkori hangulatú városai közül talán Velence a leg-leg-leg. A házak lábát áztató tenger, zöldes vize, a csillogó, és pusztuló paloták romantikus egyvelege, a szűk sikátorokban manőverező, díszes gondolák, utánozhatatlan, egyedi hangulatot árasztanak. Velence a világ egyedülálló csodája. Több várost is neveznek Észak Velencéjének, de arról még nem hallottam, hogy Velencét bárki a Mediterrán Stockholm vagy Mediterrán Szentpétervár-ként emlegette volna.

Szinte a világ minden tájáról jönnek ide turisták, összekeveredve, tarka sokaságban, megbűvölve hömpölyögnek fel- és alá. Vagy éppen üldögélnek szökőkutak lábainál, lépcsőkön és pizzát majszolnak, ásványvizet kortyolgatnak, finom olasz fagyit nyalogatnak, és közben etetik a galambokat. Zsibbadt kezű idegenvezetők lengetik tarka kendőiket, színes ernyőiket, a kissé fásult turistahad előtt. Megállni nem nagyon lehet, menni kell, amíg a láb bírja, hiszen annyi csodálatos dolog vesz körül és visz tovább egyik utcácskából a másikba, egyik hídról a másikra.  

Akárhányszor látogatunk ide, a város mindig új arcát mutatja, bár ezt általában eltakarja a rengeteg turista. Nem is tudom, hogy az év mely szakában lehetne itt zavartalanul nézelődni. Még a galambok is rémülten menekültek az emberáradat láttán. Ha egy pillanatra elmélázol, jó esélyed van arra, hogy eltévedj, hiszen minden nevezetességet több úton is meg lehet közelíteni, ezért előfordul, hogy ellentétes irányokba mutatnak az információs táblák. Semmi perc alatt el lehet tévedni, egyik hangulatos sikátor, vagy hidacska pont olyan, mint a másik.

Nehéz elhinni a Szent Márk térről, hogy egykor alig volt több egy kolostorkertnél, amelyet patak keresztezett. A 175 méter hosszú, enyhén trapéz formájú Szent Márk tér valóban egyedülálló. A tér kiképzését a bizáncias ízlésű Szent Márk-bazilika és a Dózse palota elhelyezkedése határozza meg.
A XVI. században a teret átépítették, hogy megfeleljen annak a képnek, amit a helybeliek a fényűzésről kialakítottak. Új könyvtár, pénzverde és hivatali épületek kerültek ide.  A bizánci stílusú bazilikát két okból építették ennyire díszesnek: egyrészt a Velencei Köztársaság hatalmának megtestesítője volt, másrészt alkalmas nyughelyül szolgált Szent Márk számára. Az oltár alatt rejlik Szent Márk szarkofágja, mögötte talált helyet a Pala d’Oro, a, hihetetlen aprólékossággal megmunkált, arannyal és drágakövekkel kirakott oltártábla, amely 976-ban Konstantinápolyban készült. Szent Márk evangélista földi maradványait két velencei hajós disznóhúsba rejtve csempészte ki az egyiptomi Alexandrából. 

A bazilika előtt megállva csodáljuk meg az 5 gyönyörű kupolát és a díszes homlokzatot. A loggiára kilépve, megnézhetjük a híres bronzlovak másolatait, melyek valaha Néró császár diadalívét ékesítették, illetve Szent Márk Velencét szimbolizáló oroszlánját és gyönyörködhetünk a térre nyíló kilátásban.  A monda szerint a lovakat nem szabad elmozdítani, mert akkor összeomlik egy világbirodalom. Napóleon császár szerint a velencei Szent Márk tér a világ legszebb szalonja.

A Campanile a Szent Márk tér és Velence egyik fő látványossága. A Bazilikával szemben álló harangtorony, amelyről szép kilátás nyílik a városra.
A Szent Márk téren már a IX. században is harangtorony állt. A jellegzetes tető és az aranyozott angyal 1514-ben került az épületre. A torony 1902-ben váratlanul összedőlt, de az eredetileg világító- és őrtoronyként valamint kínzókamraként működő épületet újjáépítették. Egy fotós éppen felvételt készített és rémületében azt hitte, hogy ő okozta a tragédiát.

A Szent Márk tér szívében található Caffé Florian 1720 óta várja a kávé szerelmeseit, így a világ egyik legrégebbi kávézójaként tartják számon. Érdekesség, hogy az 1848-as forradalmak idején kórházzá alakították, falai között pedig Casanova is rendszeresen megfordult, mivel abban az időben ez volt az egyetlen velencei kávéház, ahová nők is bemehettek.

A Dózse-palota csipkés márványhomlokzata a Velence védőszentjéről elnevezett Szent Márk térre néz, ahová a külföldiek ezrei érkeznek a világ minden tájáról, évszakoktól, időjárástól függetlenül. A város jelképe a szárnyas oroszlán, ezekből többet is láthatunk, de az igazi szárnyas veszedelmet, a teret ellepő galambok jelentik. A teret gyakran elönti a tenger, ilyenkor ún. platformokat raknak le, és ezen közlekedik mindenki. A turisták hada ekkor sem csökken. A Szent Márk térre vezető úton Velence egyik legjellegzetesebb épületét, a Sóhajok hídját láthattuk. 1600-ban épült, a törvényszék épületét köti össze a börtönökkel. A törvényszék színe elé járuló rabok a híd ablakain keresztül vethettek egy utolsó pillantást a tengerre, és itt sóhajtották el utolsó kívánságukat. Ma a turisták sóhajtoznak az árak és a műemlékek előtt kígyózó hosszú sorok láttán. A XIV. és XV. században készült homlokzatnak isztriai kőből faragott gótikus oszlopsora alkotja a földszinti árkádsort. A palota nagy része rózsaszín veronai márványból készült. A gazdagon díszített főbejárat mellett külön látványosság az Óriások lépcsője, itt koronázták meg a dózsékat.

A Zakariás templom különlegessége, hogy védettséget adott a szent helyre bemenekülők számára. A szentmisékre kutyákat is beengednek, de csendben kell maradni a szentbeszéd alatt, közbe-ugatni nem szabad.

Nagyon sok a bedeszkázott elhagyott és elhanyagolt épület. Évtizedek óta lehet hallani, hogy süllyed a város, és időnként gigantikus tervek látnak napvilágot a megmentésére, eddig sajnos nem sok eredménnyel. Aki ferde tornyot akar látni, annak nem érdemes Pisába utazni, itt több is van.

A Rialto Velence legismertebb látványosságinak egyike. A Rialto híd és a múlt emlékeit őrző környéke kötelező látnivaló. Az isztriai kőből épült híd 28 méteres nyílású és 8 méter magas. A „rialto” szó a rivo alto (magas part) összevonásából keletkezett. A lagúnának ezt a magasan fekvő részét ritkábban öntötte el a víz, mint más területeket. A legkorábbi települések itt, az akkoriban még mocsaras vidéken alakultak ki. A X. és XI. század folyamán lecsapolták a mocsarat, hogy elősegítsék a város kereskedelmi központjának a terjeszkedését. A legnagyobb XVI. századi építészek, Michelangelo, Sansovino és Palladio is versenybe szálltak, de lemaradtak Antonio da Ponta győztes terve mögött. Eleinte fahíd állt itt, mely kétszer is összeomlott, egyszer földrengés rombolta le, másodszor egy esküvői násznép alatt szakadt le. ( ez a tény is alátámasztja, hogy az esküvő, milyen előre nem látható veszélyeket rejt ) A kőhíd építésében nem nagyon bíztak a helyiek, egy kofa azt mondta, ha itt kőhíd lesz, ő égő szoknyában fog keresztül szaladni rajta. Arról nem szól a fáma, hogy ez megtörtént-e, és ha igen, vajon ma is ilyen tüzesek a helyi árusok?

A Canal Grande túlsó partjáról 1097-ben ideköltöztették a piacot, ennek köszönhetően a Rialto Európa egyik legnagyobb kereskedelmi csomópontja lett. A híd a Canale Grande legszűkebb kanyarulatának partjait köti össze.
A híd és környéke már a középkorban is központi szerepet töltött be, innen ellenőrizték a keleti és nyugati világ közötti áruforgalmat. Az itteni kerekedők közvetítésével jutott el Európába az értékes selyem és fűszer. A Rialton voltak a nagy európai bankok kirendeltségei és a nemzetközi kereskedelmi cégek irodái is. A híd ma is tele van üzletekkel, utcai árusokkal, akiknél az érdeklődők vásárolhatnak ékszert, bőrt, selymet és mindenféle csecsebecsét, emléktárgyat.

Az aranykornak 1499-ben lett vége, amikor a velenceiek megtudták, hogy Vasco da Gama megkerülve a Jóreménység-fokot. Ráébredtek, hogy az új útvonal felfedezése Velence monopóliumának a végét jelenti.

A híd alatt húzódik a Fondamenta del Vin, korábban erre a rakpartra tették ki a boroshordókat. Ez a Canal Grande azon ritka szakaszainak egyike, ahol a víz mellett sétálhatunk, vagy a lépcsőkön üldögélhetünk. 

A város jellegzetességei, a lagúnák romantikus vízi-taxisai, a gondolások. Hosszú evezőjükkel ügyesen manővereznek a szűk csatornákon és időnként dalra is fakadnak, persze ez zenés felárral jár, de kit érdekel, amikor az egész olyan hangulatos, ha nem zavar, hogy a hidakról százan bámulnak rád.

A gondolázás romantikája lassan kiveszőben van, a gondolierik csendben lapátolnak a hátad mögött, a sikátorokban megismerheted az ütött-kopott házakat, a bedeszkázott ablakokat, azaz Velence hátsó udvarát.

Egy kis gasztronómia:

Velencében is megkóstolhatod az olasz konyha specialitásait. Érdemes kipróbálni egy mellékutcában lévő, hangulatos trattoriát.

George Miller amerikai filmszakember szerint az a baj az olasz kajákkal, hogy öt-hat nap múlva újra éhes leszel. („The trouble with eating Italian food is that five or six days later you’re hungry again”) Az étkezés végén ne hagyd ki a tiramisut, melynek jelentése húzz fel, dobj fel engem, és a korabeli madámok ezzel próbálták további maradásra bírni a távozni készülő kuncsaftokat, hiszen az élvezetes süti az édesség mellett kávét és alkoholt is tartalmaz.

Számos gyönyörű templom és történelmi épület látható még itt, de egy villámlátogatásba ennyi fért. 

Búcsúzóul nézzünk meg egy videót a velencei kirándulásról:

https://www.youtube.com/watch?v=11O2Ecqb72g

A dal címe: Eltévedve Velencében  

                                                                                   Készítette: Peter