A Márkushegyi bánya végnapjai
avagy requiem a bányászatért.
Egy kis visszatekintés:
A 70-es években meghirdetett és látványosan beharangozott „Eocén program” keretében kezdődött a Márkushegyi Bányaüzem kivitelezése a lejtősakna munkálataival. A Vértes-hegység nyugati felében, Oroszlány, Pusztavám és Bokod között elhelyezkedő bánya 1981. április 1-jén kezdte meg működését.
A földalatti vágatok teljes hossza több mint 50 km. A 400-500 méteres mélységben kitermelt barnaszén (fűtőértéke 16-21 MJ/kg), az oroszlányi erőmű ellátását biztosítja. Márkushegy Magyarország utolsó mélyművelésű szénbányája, mely az év végén bezár. Ez összesen 675 ember munkahelyét érinti és egy évszázados szakma halálát jelenti annak ellenére, hogy van még lehetőség a bányában, hiszen 15-20 évre előre "meg van kutatva".
Magyarország kötelezettséget vállalt a bánya
bezárására, amikor az Európai Uniótól engedélyt kért a 2002 óta fennálló
szénfillér támogatás folytatására. A szénfillér a versenyképtelen szénbányák
bezárására adott támogatás, amelyet már 2002-től beépítettek az áram árába.
Emlékezés:
A bánya veszélyes üzem. Elborzadva
hallgatjuk a híreket a külföldi bányaszerencsétlenségekről, de hatványozódik a
megdöbbenésünk és együttérzésünk, ha hazai tragédiáról értesülünk.
Sajnos a Márkushegy-i bányában
történt az egyik legtöbb áldozattal járó, pusztító katasztrófa.
1983. június
22-ére virradó éjszakán, a környéken olyan ítéletidő tombolt, amilyenre a falu
idősebb lakói sem emlékeztek.
A korabeli
sajtó beszámolói szerint éjjel két óra előtt áramkimaradás volt, s leállt a
főventilátor, megszűnt a szellőztetés, és ilyenkor felgyülemlik a metángáz, ezért
a frontokból és vájatokból kihozták a bányászokat olyan vájatokhoz, ahol
természetes légmozgás volt.
Hajnali négy
óra tíz perckor történt a sújtólégrobbanás, ami szénmonoxid betöréssel is
együtt járt. Az érintett munkaterületen 94-en dolgoztak. A bányamentők teljes
erővel, nagy apparátussal azonnal megkezdték s a déli órákra fejezték be a
munkálatokat.
Harminchét bányász életét
vesztette, öt súlyos és tizenkét könnyebb sérültet kórházban ápoltak.
Az elbeszélések alapján, az
áram-visszakapcsolása során keletkezhetett szikra, és ez okozta a sújtólégrobbanást.
A bányászok
mondták: "Azt a napot fejünkből és
lelkünkből soha nem lehet kitörölni"
Bányalátogatás:
Ha közelebbről szeretnéd megismerni a bányászok mindennapi életét, akkor vegyél részt egy bányajáráson. Az első lépés a biztonságtechnikai oktatás, melynek során az általános szabályokon kívül, bemutatják az önmentő készülék használatát is, mely a szénmonoxid mérgezés ellen véd.
Oktatás után megkapod a fejvédő kobakot és irány
az öltöző. Az összefirkált, leharcolt vasszekrények ajtóin száradó törölközők,
az ablakok alatt horpadt fűtőtestek látványa fogad.
Itt, beöltözöl a melós ruhába: hosszú alsógatya,
alsóing, zubbony, nadrág, kapcarongy és gumicsizma, majd indulhatsz a
lámpakamrába.
Itt megkapjuk a bányászlámpákat, melyek övre
akasztható, közel egy kilogrammos akkuval felszerelt készülékek, és az egyéni
mentőfelszerelést, a csutorás, orrcsipeszes levegőszűrőt, a szénmonoxid
kiszűrésére.
Érdemes a zsebedbe dugni egy palack vizet is. Mire ezt mind magadra
szereled, már el is fáradtál, pedig most kezdődik a bányajárás.
A szokatlan gumicsizmában elbotorkálunk a 40 ember szállítására
alkalmas lifthez, a "kas" –hoz.
mely alig fél perc alatt teszi meg a lefelé vezető több mint 300 métert.
Indulásnál görcsösen kapaszkodunk a „majrévasnak”
titulált fogantyúba, a fülünk pattog, a gyomor emelkedik, miközben a fejedre,
illetve a fejeden lévő kobakra szivárgó vizek csepegnek.
Leérve légmentes ajtókon jutunk át, melyek fent még elektronikusan
nyílnak, lejjebb már kézzel tartjuk a gumicsíkokkal légmentesített
deszkakapukat. A kapuk segítségével terelik a levegőt a bánya legtávolabbi
sarkaiba.
Tovább már csak gyalog vagy a „japánnak”
nevezett futószalagra hasalva- fekve lehet haladni a fejtések felé. A szállítószalagot
azért hívják japánnak, mert egykor japán gyártású gumiszalagot vásároltak
hozzá. A bányászok rutinosan ugranak fel a szalagra, majd gyorsan lehasalnak.
Nekünk szerencsére megállították, de így sem volt könnyű felmászni.
Hangos dudaszó jelzi az
indulást, a szalag meglódul, majd ahogy fokozatosan felgyorsul, a melledet és hasadat
egyre erősebben dögönyözik a zakatoló fémgörgők. Az erős lejtés és a szalag
időnkénti félrehordása miatt próbálsz belesimulni a gumiágyba, mely elég
erőteljesen rázza a tested.
A párás meleg, a rezgés, no meg az izgalom miatt, folyik rólad az
izzadtság. A szépségipar is alkalmazhatná a módszert. Több órás gyaloglás után,
mivel a bányában nincs toalett, a visszaúton már erősen szorítani kell, hogy ne
legyen baj.
Gyalogolunk
a vágat huzatos félhomályában, fejlámpánkkal a földet pásztázva és óvatosan
kerülgetve a szétdobált deszkákat, láncokat és gépalkatrészeket.
Iszonyú
rendetlenség van a közlekedő útvonalon, elhajigált műanyag palackok,
papírszemét és időnként kiálló vasdarabok is láthatók. Persze nem csak ezeket
kell kerülgetni, a kobak gyakori koppanása jelzi, hogy a fejedre is vigyázni
kell.
Két szállítószalagon
is hasalunk, mire a front közelébe érünk. Kissé ijesztő a mennyezetet,
bányásznyelven a „főtét” alátámasztó
és néhol megroppant fagerendák látványa.
Már
félholtak vagyunk a fáradtságtól, mire a tényleges munkahelyhez érünk, ahol a
hatalmas tüskékkel borított jövesztő-gép belemar a szénfalba, majd a láncos
vonszoló továbbítja a szenet a szállítószalagokhoz. Már a gépszörnyek látványa
is elborzaszt, nem beszélve a zajról, a melegről és a szálló szénporról.
Minden
tiszteletem az embertelen körülmények között dolgozó bányászoké, akik joggal hiányolják
a szakmát korábban övező megbecsülést és nehezményezik a romló körülményeket.
A bérek
képzettségtől, gyakorlattól és a teljesített műszakoktól függően 150 és 300
ezer Ft. körül vannak.
A bányászok
keserűen mondják:” itt csak a hülyék dolgoznak, meg aki nyugdíjba megy"
A mintegy 3
órás bányajárás után szinte jártányi erőnk sem maradt, izzadt bőrünkbe beleivódott a szénpor, pedig csak elmentünk a bányászok munkahelyére, de nem
dolgoztunk semmit.
Ők évtizedeken
keresztül mindennap leszállnak az aknába vállalva a veszélyt és az igen mostoha
körülményeket.
Sokkal nagyobb megbecsülést érdemelnének!

