A magyar haditengerészet
Az első világháború alatt a pulai kikötő lett a Császári és Királyi Hadiflotta fő bázisa.
Az SMS Szent István csatahajó
Építése annak idején nemzeti ügy volt, a sajtó rendszeresen nyomon követte a hajóépítés minden fázisát. A Siegfried Popper hadmérnök tervei alapján készült Tegethoff osztályú hajót 1914. január 17-én Fiuméban bocsátották vízre.
A korabeli sajtó így kommentálta az eseményeket: "A Szent István az első nagy csatahajó, mely magyar földön, magyar szakértelemmel, a magyar ipar igénybevételével épült. Reméljük, hogy ez közelebb fogja hozni haditengerészetünket a nemzet szívéhez."
Szent István első (és utolsó) éles bevetésére 1918. június 9-én indult. Akkor az osztrák-magyar hajóhad parancsnoka, Horthy Miklós ellentengernagy úgy döntött, feltörik az Otrantói-szorosban létesített antant tengerzárat. A Szent Istvánt a Tegethoff csatahajó, a Velebit romboló és hat torpedónaszád kísérte.
Hajnalban, a Premuda szigetétől délnyugatra a zászlóshajót két torpedótalálat érte. A lövéseket két olasz, MAS típusú motoros naszád adta le, amelyek ezután elmenekültek. A torpedók két kazánházat találtak el és átszakították a válaszfalat is. A kísérő Tegethoff megpróbálta elvontatni a Szent Istvánt, de a kötél elszakadt és a hajó megtelt vízzel, felborult, majd 5 perc alatt elsüllyedt, 4 tiszttel és 85 tengerésszel a fedélzetén.
A Szent István volt az első csatahajó, amelyet torpedók süllyesztettek el.
A 65 méter mélyen, fedélzetével lefelé fordulva fekvő hajó felkutatására több expedíció is indult, magyar búvárok is átkutatták a hajóroncsot, de a magas költségek miatt minimális esély van a kiemelésére.
Az SMS Viribus Unitis (Egyesült Erővel) csatahajó:
1918. október 31-én Pulában Horthy Miklós ellentengernagy, flottaparancsnok a Viribus Unitis fedélzetén írta alá az osztrák–magyar flotta átadását a Délszláv Nemzeti Tanács képviselőinek. A hajót az osztrák, magyar és cseh legénység elhagyta, csak a délszláv származásúak maradtak a fedélzeten.
Mivel, a háború már véget ért, a hadihajókról levonták az osztrák-magyar hadilobogót.
Két olasz tengerésztiszt, (Rossetti és Paolucci) nem tudván arról, hogy a hajók már nem ellenségesek, elsüllyesztették a Viribus Unitis csatahajót. Éjszaka egy aknát helyeztek el a hajó fenekén, amely felrobbant. A csatahajó oldalra dőlt, és mintegy negyedóra múlva elsüllyedt.
Érdekes, hogy a hajó egyik őrszeme észrevette őket, elfogták és a csatahajóra vitték az olaszokat. Rosettiék csak ekkor értesültek a tényleges helyzetről.
A két tisztet a flottaparancsnok, Janko Vukovic de Podkapelski elé vitték, akivel Rossetti közölte, hogy hajóját aláaknázták, mire a kapitány azonnal elrendelte a csatahajó elhagyását.
6 óra 44 perckor viszonylag halk robbanás hallatszott, és hatalmas vízoszlop emelkedett a magasba. A 20 ezer tonnás csatahajó közel egy méterrel megemelkedett, majd visszazuhant a vízbe, és kezdett jobbra dőlni.
Több forrás 300-400 főre teszi a veszteséget, mások ezt sajtóhibának tartják, mivel képtelenségnek tűnik, hogy egy védett kikötő nyugodt vizében, kis távolságra a parttól, és a mellette horgonyzó hajóktól, ennyi ember megfulladjon.
Egyébként a hajó elhagyására a parancsot már jóval korábban, az akna felrobbanása előtt kiadta a kapitány. Nem beszélve arról, hogy az 1100 főből álló teljes személyzet nagyobb része már elhagyta a hajót, mint korábban említettem, csak a szláv nemzetiségű tengerészek maradtak.
(A nyílt tengeren elsüllyedt Szent Istvánon összesen 89-en vesztek oda.) A valós veszteség 30-40 főre tehető, ezt alátámasztják a temető adatai is.
Az elesettek között volt Janko Vukovic de Podkapelski kapitány is, aki a felborult csatahajó gerincén állva, tisztelegve süllyedt el a hajóval együtt. (más változat szerint úszás közben egy a hajóról lezuhanó tárgy okozta a halálát)
Rossetti és Paolucci először a Viribus Unitis mellett álló Tegetthoff-ra kerültek, majd onnan átszállították őket egy kórházhajóra. Négy nappal később, november ötödikén, már a békeszerződés aláírása után, az olasz csapatok kiszabadították a két tisztet, akik nemzeti hősként térhettek haza Olaszországba.
Bátorságukért aranyéremmel tüntették ki őket, és fejenként 650 ezer líra jutalmat kaptak, melyet felajánlottak a kapitány özvegyének, hálául az emberséges viselkedéséért. Felesége a pénzből egy alapítványt hozott létre, a háborús özvegyek megsegítésére.
Az S.M.S. betűk jelentése: Seiner Majestät Schiff - Őfelsége Hadihajója.
