Translate

2013. szeptember 24., kedd

Palma de Mallorca


Palma de Mallorca

A legnagyobb Baleár-szigetnek a fővárosa. A sziget és a város történelme rendkívül változatos. A várost a rómaiak alapították, tőlük ered a Palma elnevezés.
A Római Birodalom bukása után az arab hódítók, a mórok uralták a szigetet. Az arab uralom idején a település jelentősen fejlődött, fellendült a gazdaság.

A sziget a 13. században spanyol fennhatóság alá került. Ekkor épült a katedrális és palota is. A város fontos kereskedelmi központ lett. Amerika felfedezése után csökkent a jelentősége.


A város látványosságai (épületei, műemlékei) a történelem során, a szigeten élő népek kultúráját tükrözik.
Ma közkedvelt turistaparadicsom, a tömegturizmus minden előnyével (már, ha egyáltalán van ilyen) és hátrányával együtt. A sokszor magukból kivetkőzve bulizó, őrjöngő német és angol turisták özöne, igencsak próbára teszi a helyi lakosok szinte már végtelennek tűnő türelmét.

Népszerűsége nem is csoda, hiszen türkizkék tengerpartjával, aranyló homokú strandjaival, és élénk és vidám éjszakai életével igazán ideális nyaralóhely.
A városban rengeteg galéria, művészeti múzeum, műemlék és elegáns sétány várja az ide látogatót.


La Seu katedrális:

A várost a tenger felől közelítve, a szinte mindenhonnan jól látható, csodálatos gótikus katedrális uralja. Úgy látod mintha a monumentális homokkő falak egyenesen a tengerből nőttek volna ki. 
A történet szerint a szigethez közeledve hatalmas viharba került Jaume mallorcai király hajója, aki megfogadta, ha sikeresen kikötnek, akkor egy templomot építtet. 


Az alapkő letétele után az építés még évszázadokig tartott, csak 1601-re fejeződött be. 1851-ben egy földrengés a nyugati oldalát teljesen elpusztította. 

A katedrális felújításában a híres katalán építész, Gaudi is részt vett, de csak néhány ötlete került megvalósításra a kivitelezővel való vitája miatt.


 A katedrális esti fényben talán még gyönyörűbb. A La Seu-t körös-körül gondozott parkok, szökőkutak , csobogók és virágoskertek szegélyezik, a pálmákról már nem is beszélve.


Az óváros felőli sikátoros részen is hangulatos sétálgatni, főleg este, amikor kivilágítják az épületeket.


A katedrális mellett található a 14. századi, muszlim Almudaina-palota. Királyi palota számos műkincset kínál, köztük flamand faliszőnyegeket, amelyek a spanyol történelem fejezeteit ábrázolják. 

Emellett spanyol, 17. és 18. századi faliszőnyegek ábrázolják a Lepanto-i csatát is, ahol a spanyol és velencei flotta legyőzte a török hadsereget. 

A spanyol királyi pár a nyári szabadságát mai napig is ebben a palotában tölti.


Bellver Kastély:

A tengerszint felett 137 méterrel található, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a szigetre. Az egyik Palma de Mallorca melletti dombon álló kastély 700 éve épült és évszázadokon keresztül börtönként is használták.


A belvárosban a Főtéren mindig történik valami, most éppen egy mazsorett felvonulást láthatunk.


Mallorca igazi értékei a műemlékek mellett, a gyönyörű természeti látnivalók, a kristálytiszta tenger, a fantasztikus strandok, de sajnos egy kissé lerontja az élményt a turistaáradat viselkedése.

Készítettem egy kis videót is a városról:  http://www.youtube.com/watch?v=8iv7xmD_9WM

Nézzünk meg néhány fotót a város főutcájáról, a Rambla-ról és a tengerparti sétányról!



Kukkantsunk be a kikötőbe is, ahol mindig nagy élet van. A jachtkikötőben gyönyörű hajók horgonyoznak.  


A sziget vonzereje annak is köszönhető, hogy télen is kellemes hőmérséklet van. Néhány évtized alatt Palma lakossága megháromszorozódott, ma több mint 300 000-en lakják.





                   2013 nyara                                       Készítette: Vincze Péter

3 megjegyzés: