Translate

2013. október 21., hétfő

Los Angeles, az "Angyalok városa"


Los Angeles


A város felé közeledve, ez a fantasztikus látvány tárul elénk a levegőből.


A terület tengerparti részeit évezredek óta lakták, az amerikai őslakosok elsősorban a Tongva és a Chumas törzsek. A spanyolok csak később, a XVIII. században érkeztek ide.

Los Angeles teljes neve El Pueblo de Nuestra Senora la Reina de Los Angeles de Porciuncula,
ami a név méretének 3,63%-ára rövidíthető: L.A.

Egyébként a magyar jelentése„ A mi úrnőnknek, az Angyalok királynőjének faluja a Porciuncula folyón”. A város beceneve: „City of Angels” (Az angyalok városa)

A várost hivatalosan csak 1850-ben alapították, az aranyláz idején ezrével özönlöttek ide az új telepesek. Az itt talált kőolaj is jelentős lökést adott a település fejlődésének. Az 1900-as évek elején itt hozták felszínre a világ kőolajtermelésének negyed részét.

Los Angeles hatalmas területen fekszik, tulajdonképpen több kisebb város összekapcsolásával létrejött metropolisz és nincs igazi központi része.

Elővárosaival együtt, (Pasadena, Ontario, Fontana, San Bernardino, Moreno Valley stb.) közel 15 millió lakosa van.


A népesség rendkívül sokszínű. Mintegy 200 népcsoport él a városban, a beszélt nyelvek száma közel 240. Az angol-amerikaiak részaránya csak 10 - 12%.

Különösen gyorsan növekszik a latin-amerikai (mexikói) és az ázsiai közösség, utóbbiból itt található a legnagyobb az országban. 

Jelentős létszámú, és szinte külön városnak számít a kínai negyed. A bejáratot sárkányok díszítik.


A forgalmi dugók a városban mindennaposnak számítanak. Csúcsidőben az utakon szinte mozdulni sem lehet és a várost egy messziről igen csak jól látható szmog-felhő keríti be.

A 10 millió lakosra 13 millió autó jut, szinte az autópályán araszolva élnek társadalmi életet. Útközben újságot olvasnak, ügyeket intéznek, felhívják a rokonokat, barátokat, hiszen mindenre van idő.

Kocsi nélkül lehetetlenség közlekedni, néha még azzal is nehéz. A nyolcsávos városi utak gyakran bedugulnak.

Az autópályán van egy sáv a legbelső,(carpool lane) amit csak olyan gépkocsik használhatnak, amelyekben kettőnél több utas van.

Persze ha bábut raksz be magad mellé, az, senkit nem zavar, de ha elkapnak a rendőrök, kemény büntetésre számíthatsz.

Az autósok udvariasak, már a szándékból is értenek, akkor is megállnak, ha a piros jelzésen akarsz átmenni.

Természetesen van metró és busz hálózat is, da a tömegközlekedést jellemzően a szegények használják, mert nincs kocsijuk. A buszok elején még biciklit is lehet szállítani.


A város híres strandjai:

Számos filmben láthattuk a gondtalanul szörföző és strandoló amerikai fiatalokat. Itt rohantak a Baywatch fiúk és lányok menteni a fuldoklókat.

A szerencséseket Erika Eleniak vagy Pamela Anderson mentette ki, mit mondjak…volt mibe kapaszkodni a fuldoklóknak..

Nyáron számos sportesemény helyszíne, itt száguldoznak a gördeszkások és a görkorisok, de gyakran izmoznak itt a bodybilderek is.

Annak idején Schwarzi is indult itt body-building versenyeken. A strandoknak különleges hangulatuk van, sok kedves örült rohangál a parton.

Itt zenélt a ma már klasszikusnak számító Beach Boys együttes.

A Marina Del Rey:

Talán ez a beach a legkevésbé ismert. A korábban lápos, mocsaras területen óriási jachtkikötőt alakítottak ki.

 A Fisherman village hangulatos, színes házai kellemes látványt nyújtanak.




A Venice Beach:

A Venice, negyed mesterséges csatornáival Velencére emlékeztet. A csatornák partján a luxusvillák mellett, a Balaton hőskorára emlékezető házacskák is vannak. 

Szinte keresi az ember a sokatmondó feliratokat.(Megkoplalta-lak stb.)



A Santa Monica Pier(móló):

A csodás homokos strand ideális a pihenni vágyók számára. A mólón számtalan bazár, különféle éttermek és árusok. A móló vége több szintes, alul a pecások lógatnak, fent, pedig kilátó van. 



Séta a városban:

El Pueblo, Los Angeles legrégebbi része, néhány épületét, még a spanyol gyarmatosítók építették a 18. század végén, ezek egyike az Old Plaza Church.



Los Angeles belvárosát célszerű gyalog bejárni, és testközelből megtekinteni a több száz filmben szereplő épületeket és utcákat. 

A Downtown-t, azaz a belvárost magas felhőkarcolók uralják, a legmagasabb épület a 310 méter magas toronyház, a U. S. Bank Tower.



Los Angeles City Hall, az 1928-ban épült 28 emeletes épület a város egyik különlegessége, melyet egy magyar építész tervezett, földrengés-biztosra.


A Music Center-ben, egész évben különböző színházi előadások, zenés műsorok, és koncertek zajlanak.


A Beverly Hills:

Los Angeles talán leghíresebb negyede Beverly Hills, a Golden Triangle (Aranyháromszög), ahogy a helyiek emlegetik. A városrész a leggazdagabbak lakóhelye, utcáit a legkülönfélébb villák és paloták szegélyezik.

Két fő utcáján a Rodeo Drive-on, és a Wlishire Boulvard-on, elegáns üzletek sorakoznak, amelyek a divatvilág legújabb, és legdrágább ruháit, ékszereit kínálják, mint Gucci, Versace, vagy Christian Dior.

Rodeo Drive a kontinens legdrágább utcája. Az összes világmárka fellelhető itt, ahol a sztárok is vásárolnak.

Van olyan üzlet, ahol a vásárlók átlagosan 100.000 dollárt hagynak ott egy vásárlásnál, és csak azért előleget kell letenniük, hogy vásárolhassanak.

Ezen a környéken forgatták az egyik legnépszerűbb filmet, a „Pretty Woman”-t, magyar címe: „Micsoda nő”.

Láthatjuk a szállodát is, melyben Richard Gere lakott.





Hollywood:
A filmvilág központja, Los Angeles egyik kerülete. A város leghíresebb jelképe a Hollywood felirat a Mount Lee oldalában található, mintegy 500 méteres magasságban. Eredetileg a domboldalban épülő lakóparkot reklámozták vele.
Ekkor még a Hollywoodland felirat volt olvasható és az építkezés befejezése után le akarták bontani, de a helyiek tiltakozásának eredményeképpen megmaradt, és a filmeseknek köszönhetően, a város szimbólumává vált. A szó jelentése egyébként magyarul: magyalfa.

Fantasztikus élmény végigsétálni Hollywood leghíresebb sétányain a Mulholland Drive-on, a Sunset Boulevard-on, és a Hollywood Boulevard-on.
A Sunset Boulevard-on elegáns éttermeket, éjszakai clubokat, szállodákat és bárokat találunk.
A Mulholland Drive Los Angeles egyik legszebb panorámaútja, a Santa Monica-hegység gerincén végighaladó útról fantasztikus kilátás nyílik a városra.
Los Angeles talán leghíresebb sétánya a Hollywood Boulevard.
A sétány fő nevezetessége a Walk of Fame, az a járdaszakasz, ahol a járdákon elhelyezett csillagokban egy-egy sztár neve látható.
1960-óta helyeznek el csillagokat filmművészet, zene, rádió és színház kategóriákban, a művész neve alatt látható szimbólum utal a művészeti ágra. Ma több mint 2300 híresség csillaga látható.



Számos film is játszódik itt. Pretty woman hősnője is itt árulta bájait.

A sétányon bármikor összefuthatsz egy világsztárral, de ha éppen nem jön arra Halle Berry, akkor is akad egy „Macskanő”, aki a nyakadba ugrik.


A leghíresebb, legismertebb magyar sztár, Gábor Zsazsa, aki nem elsősorban a film, inkább a házasságkötések főszereplőjeként szerzett hírnevet.

 Nyolc férjet fogyasztott el, és mindent magtartott, mondván, nem akarja megsérteni a volt férjeit azzal, hogy visszaadja az ajándékaikat.

Ügyes!!!

A Hollywood Boulevardon lévő Grauman’s Chinese Theatre előkertjében a megnyitása óta gyűlnek a betonba foglalt kéz- és láblenyomatok a neves művészektől.

Láthatod itt többek között, Clark Gable, Judy Garland, Rita Hayworth, John Wayne, Sophia Loren, Clint Eastwood, és Anthony Hopkins jelét.

A képen Paul Newman és felesége, Joanne Woodward lenyomata szerepel.


Ugyanitt található a Kodak Theather, ahol az Oscar díj átadás és az új filmek díszbemutatója zajlik. 



Universal Studios:

Ha már Hollywoodban járunk, kukkantsunk be egy filmstúdióba is!

A Universal City, az óriási filmgyár, a Universal Studios otthona. Ez egy hatalmas szórakoztató park, ahol a látogatók korábbi filmek díszleteiből felépült hatalmas vidámparkban szórakozhatnak.

A háromdimenziós mozik, a Waterworld, a Terminátor, és a Múmia című filmek hátterei és díszletei között zajló szórakozás felejthetetlen élményt nyújt. 





A filmkészítés titkaiba leshetünk be, ha ellátogatunk ide. Látványos műsorokkal szórakoztatnak, de folyik a napi program szerinti forgatás is.

Ott jártunkkor több produkció mellett, a „Született feleségek” további epizódját is akkor készítették.
A sok-sok trükköt látni kell, de ez a kis videó ízelítőt ad a stúdió életéből.


Az üzletekben szuveníreket vásárolhatunk, én is ott kaptam az első Oscar díjamat, csak 8$-ba került. 



Los Angeles a csillogás, a gazdagság, a méregdrága üzletek és a sztárok városa, az óriási autósztrádák felett esténként félelmetesen gomolygó szmog-felhő jótékonyan elfedi az árnyakat.

Az egész amerikai életforma, a mentalitás a túlzásokra épül, színes felfújt lufihoz hasonlít, és ez igaz a gazdaságra is.

Nem véletlen, hogy innen indult el a válság, amikor a banki lufi kipukkadt, de emlékezhetünk az Enron botrányra, ahol a kozmetikázott jelentések alapján hatalmas pénzeket vettek fel teljesítmény nélkül.

Nézzünk meg egy videót és egy 360°-os panoráma felvételt Los Angelesről:




                        Los Angeles 2010                                             Készítette: vinpet

3 megjegyzés:

  1. De jó volt ujra látni! Köszi Petikém!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, ha sikerült néhány kellemes percet szereznem.

      Törlés
    2. Szép hely, érdekes világ, de nem szívesen laknék ott. Köszönöm szépen tájékoztatódat. Üdv.:janosgyula

      Törlés