Translate

2014. március 25., kedd

Baku környéke


Baku környéke
A főváros környéke is számos érdekes látnivalót kínál. Már a város határában is rengeteg bólogató olajkutat láthatunk, szinte festői összevisszaságban és rendezetlenségben.
A földben rejlő olaj és földgáz évtizedek óta az alapja az ország fejlődésének, ezek kitermelése biztosítja a növekvő jólétet.

Yanar Dag:
Az Absheron félszigeten láthatjuk az égő hegyet, amely tulajdonképpen egy domb, ahol a felszín alatti folyamatos gázszivárgások miatt a hegy oldalában állandóan ég a tűz. A lángok akár háromméteresek is lehetnek, a homokkő apró résein törnek fel, és még sohasem aludtak ki. 




A folyamatosan égő tűznek évszázadokkal ezelőtt isteni jelentőséget tulajdonítottak. A domb alján a legenda szerint már kétezer éve lobog a tűz, amit alátámaszt az a tény, hogy már Marco Polo is említést tesz róla. További érdekesség, hogy a II. világháború alatt próbálták elfojtani a lángokat védekezésül a német bombázások ellen, de nem sikerült, a lángocskák újra és újra előbújtak.

Ateshgah az örök tűz temploma:
A várostól mindössze 30 kilométerre, Surakhani településen található az örök tűz temploma. A fallal körülvett udvar közepén szentély magasodik, amely közepén folyamatosan ég a tűz a földből felszivárgó gáznak köszönhetően. 




A szentélyt körülvevő épületben kis helyiségek találhatók, melyekben egykor az ideérkező zarándokok szálltak meg. A templom múltja egészen az iszlámot megelőző zoroasztriánus vallásig vezethető vissza. A vallás alapítója egy iráni próféta és hitújító, Zarathustra volt. A zoroasztrizmus képviselőinek fő feladata a szent tűz őrzése volt, a tűzoltárokon mutatták be az áldozatokat az égi tűznek.



Gobusztán:
A Bakutól mindössze 60 kilométerre található településen az egyetemes emberi történelem egyik korai alkotását fedezték fel 1930-ban.
Több mint 6000 lélegzetelállító sziklarajzban gyönyörködhetünk.  A mintegy tízezer éves kőbe vésett motívumok ősembereket, állatokat, csatákat, rituális táncokat, bikaviadalokat, tevekaravánokat ábrázolnak. Még delfineket is lehet látni, ami jól mutatja, hogy több ezer éve még őstengerek voltak itt.



Kezdetnek egy interaktív látogatóközpontban ismerhetjük meg a terület és a rajta talált rajzok történetét, majd sétát tehetünk a sziklák között, amelyeken ámulatba ejtő, és esetenként csak itt fellelhető figurákat és jeleneteket véstek a sziklák oldalába egykor.
Keskeny hegyi ösvényen haladhatunk fel a sziklák között megbúvó természetes barlangok közé. A táj festői, gyönyörű kilátás nyílik a hegy oldaláról a Kaszpi-tenger vidékére.



A világörökségi védelem alá a sziklarajzok gyakorisága és minősége bizonyítékként tükrözi a történelem előtti ember életmódját, a vadászatokat, az állat- és növényvilágot, bemutatja a kulturális folyamatosságot.






Egyéb érdekességek:

Khazar Islands
Dubai-i mintára mesterséges szigetvilág épül a Kaszpi-tengerben, a fővárostól 25 kilométerre. Itt fog megépülni a világ legmagasabb tornya, az Azerbaijan Tower. Építik a futurisztikus olimpiai stadiont, Forma-1-es versenypálya és repülőtér is lesz.



A pénz:
A pénzüket manat-nak hívják (váltópénz a kepik) és az euró viszonylatában kb. 1:1 aránnyal lehet számolni.

Kaszpi-tenger.
Valójában a sós vize és mérete ellenére sem tenger, mivel nincs összeköttetésben a világ-tengerekkel.
Van néhány homokos partrészlet, de igazi strandéletről nem beszélhetünk az olajszennyezés miatt, amit nem csak a kitermelési technológia okoz, hiszen sok a természetesen feltörő olajforrás. A mólókon rengetegen horgásznak, milyen igazuk van, hiszen itt rögtön olajos-halat foghatnak.

Rokonság:
Ők rokon népnek tartják a magyart és el is tudják helyezni országunkat a térképen. Magyarisztán hallatán rögtön felderül a képük. Alapból nem egy mosolygós nép, ugyanakkor szívélyes vendéglátók és rendkívül udvariasak nemcsak az idegennel, de egymással is.

A biciklis marhapásztor:
A magyar puszta terelő-pulijait és a préri marcona cowboyait, itt bringás pásztor helyettesíti.
A köves, huppanós domboldalon vadul tekeri a pedált, és jaj annak a kósza marhának, amelyik megpróbál lemaradni.



                             2014 március                                  Készítette: Vincze Péter









5 megjegyzés:

  1. Nagyon szépen köszönöm ,ezt az értékes városlátogatást is !

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm szépen .Kellemes hétvégét..Üdv.Jutka.

    VálaszTörlés
  3. Érdekes vidék, csak ott mindig "gáz" van és lesz. Köszönöm szépen, sok új dolgot megismertem leírásodból. Üdv, janosgyula

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szépen köszönöm ,ezt az értékes városlátogatást!!! Üdv:gita

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm szépen.!
    Érdekes vidék,és Jó bejegyzések .....
    Üdvözlettel: Mária

    VálaszTörlés