Translate

2014. december 9., kedd

Munkács

Munkács


                                  A vulkanikus kúpra épült vár uralja a környéket

Munkács már az ókorban is lakott hely volt, kőkori és vaskori leleteket, valamint kelta települést is találtak a közelben. A vár környékén a VI. században szlávok laktak. A mai vár helyén az első, fából épült őrtornyot honfoglaló őseink emelték. A tatárjárás során a település elpusztult.
Munkács nevének eredete a „munka” ószláv eredetű szóból származik, eredeti jelentése: kín, baj, gyötrelem. /máig érvényes, pontos definíció a munkára/
Az első kővárat IV. Béla építtette, később Zsigmond király Korjatovics Tódor litván fejedelemnek adományozta, aki korszerű 4 bástyás, ágyúkkal felszerelt lovagvárrá építette át. 
A várhegy lábánál épített sáncot a Latorca vizével töltötték fel, így csak hosszas ostrommal volt bevehető. Ő építette a 85 méter mély kutat, ahonnan titkos alagutak vezettek a város több pontjára.
A kúthoz tartozik egy kis történet is, mely szerint akármit is próbáltak a kút nem akart vizet adni. A várúr már mindent megígért, csak valaki fakasszon már vizet. 
A sok sikertelen próbálkozás után jelentkezett egy kis emberke, aki két zsák aranyért vállalta a lehetetlennek tűnő feladatot. Nem nagyon hittek a sikerében, inkább megmosolyogták, ő pedig lemászott a kútba, és egyszer csak felkiáltott, jön a víz! Nagy volt az öröm, de aztán kiderült, hogy nincs két zsákra való arany a várban. 
Ígértek helyette birtokot, szűzlányt /akkoriban ez még előfordult/, de ő ragaszkodott a két zsák aranyhoz. A várúr kérte a jól fizetett tanácsadók segítségét, de hiába. Az udvari bolond látva ura elkeseredését, megkérdezte, mi a baj. 
Meghallgatva a történetet, megkérdezte, hogy az egyesség során meghatározták-e a zsákok méretét, majd hallva a nemleges választ, azt tanácsolta, hogy akkora zsákokat varrjanak, melyekbe csak egy arany fér. Így a nagyot álmodó kis ember pórul járt.


A nevezetes kút


Korjatovics Tódor szerencsét hozó szobra, ha megérinted a kezét teljesül egy kívánságod. A mohácsi vész után a vár és környéke az erdélyi fejedelmek birtoka, majd 1663-tól a Rákóczi család tulajdona lesz. A magyar történelemben ez időtől játszik fontos szerepet.
II. Rákóczi György balsikerű lengyelországi hadjárata után a lengyelek felgyújtották a várost. Ezt követően Lórántffy Zsuzsanna fejedelemasszony építette ki mai formájára, a hármas tagolódású alsó, középső és felsővárrá a várat.
A vár legendás birtokosa Zrínyi Ilona fejedelemasszony volt, aki I. Rákóczi Ferenc özvegyeként, egyedül nevelte a kis Rákóczi Ferencet. Később beleszeretett Thököly Imrébe és a hatalmas Rákóczi-vagyont vitte házasságába.  A kis Rákóczi nem nagyon szívlelte a mostohaapját, de Thököly nem avatkozott bele a neveltetésébe, így továbbra is katolikus hitben nevelkedett.
Thököly a végvári katonákból szervezett kuruc seregével a Habsburgok ellen fordult, majd kikiáltotta a Felvidéki Fejedelemséget. A török támogatás miatt a katonái elfordultak tőle, és menekülnie kellett.
A Munkácsi vár védelmét feleségére bízta, aki csaknem két évig védte a várat a császáraikkal szemben, de aztán a készletek felélése után kénytelen volt feladni. 
Ebben közrejátszott az is, hogy egy református tanító Thököly levelét szándékosa félrefordította, mivel Thököly azt javasolta, hogy kérjenek segítséget a pápától. Ezt úgy tolmácsolta a fejedelemasszonynak, hogy adja fel a várat.
A fejedelemség összeomlása után gyermekét, II. Rákóczi Ferencet elvették tőle, és egy jezsuita kolostorba vitték "átnevelni" (nem nagy eredménnyel), míg ő Törökországi száműzetésbe vonult.
Zrínyi Ilonát hősiességéért még a török szultán is kitüntette.


A vár hadászati szerepének csökkenése után börtön lett, leghíresebb rabja Kazinczy Ferenc volt. A vár keleti bástyáján 1896-ban 38 m magas Turul madaras emlékművet állítottak, mely Verecke felé néz. 
1918-ban lerombolták, később vörös csillagra cserélték, ma ukrán zászlót lenget rajta a szél.

Néhány kép és egy videó a várról: https://www.youtube.com/watch?v=8Nlz3-wHnBY


A kilátás is gyönyörű:


Séta a városban:
A Latorca folyó által kettészelt várost a „Kárpátok gyöngyének” is nevezik.
Belvárosi sétánk során szépen felújított épületekben, szökőkutakban és szabadtéri szobrokban gyönyörködhetünk. A megújult városközpont hangulatos sétálóutcájában érdemes lepihenni.Ebben az utcában állt az a ház is, ahol 1844. február 20-án megszületett Lieb Mihály, aki Munkácsy Mihály néven lett világhírű festőművész.
Ma egy emléktábla jelöli azt a helyet, ahol a szülőháza eredetileg állt. 


A Munkács központjában álló római katolikus plébániatemplom Kárpátalja legrégibb és legszebb templomai közé tartozik.
Az egyházi dokumentumok azt igazolják, hogy már a XIII. században állt itt templom, ugyanis a munkácsi lelkészség 1333. évi pápai tized lajstromában a kivételes „parochiák” között szerepel. Erzsébet királyné pedig 1376-ban megengedte, hogy Munkács hivatalos pecsétjének címere a templom védőszentjét, Szent Mártont ábrázolja.
A templomot a történelem viharai és a tényleges villámcsapások miatt, többször újjá kellett építeni. A mai Szent Márton plébániatemplom, a XIX. század elején épült. Szent Márton az oltárképen a lóhátról a köpenyét nyújtja egy koldusnak. akiről később álmában megtudja, hogy Krisztus volt egy koldus képében.


Munkács főterén áll az 1906-ban épült impozáns városháza, amely szépségével és élénk színével vonzza a látogatók tekintetét.


A sétálóutcában láthatjuk Cirill és Metód életnagyságú szobrát.


A közelmúltban adták át a város legújabb látványosságát, az azóta is nagy népszerűségnek örvendő kéményseprő szobrot. Bertalan bácsinak hívják, a város legendás kéményseprője, Tóth Bertalan munkája előtt tisztelegve.


 Egy kis életkép:


Munkács üde, élhető város, a különféle fesztiválok és rendezvények minden évben sok turistát vonzanak, de a legszebb látványosság a sziklabércen magasodó ősi, magyar vár.


A város ezer szállal kötődik a magyar történelemhez, örökké Magyarország része marad, az ott élő emberek méltán büszkék magyarságukra.


2013 július                                                                           Készítette: Vincze Péter

13 megjegyzés:

  1. Kedves Péter! Nagyon szép felvételek az ismertetőkkel. Gratulálok az összállításhoz. Szeretettel.Bea

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Péter! Gyönyörűek a képek, de ilyen a valóságban is. Egy lüktető nagyváros , csodás terek, impozáns épületek .Zegzugos kicsi utcák, macskaköves ,egyszóval gyönyörű a város. Szeretettel : Klára

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, igyekeztem visszaadni a vár és a város hangulatát.

      Törlés
  3. Nekem is nagyon tetszett munkad,sajnos meg nem lattam.ajanlom mindenkinek.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha van időd látogass el a weboldalaimra, ahol további érdekességek várnak.

      http://vinpet.webnode.hu/

      http://hazai-tajakon.webnode.hu/

      Szép napot!

      Péter

      Törlés
  4. Nagyon szép összeállítás, gratulálok!

    VálaszTörlés
  5. A magyar történelem részét varázsoltad és küldted el, köszönöm szépen. Üdv.janosgyula

    VálaszTörlés
  6. A "múka" szláv szócska jelenti a kínt, szenvedést. A munka nem.

    VálaszTörlés
  7. Nagyon szépek a képek, és a leírás is, gratulálok, csak így tovább.

    VálaszTörlés