Translate

2015. január 21., szerda

Szarvasi kirándulás

Szarvas
Rövid történelmi áttekintés:
Régészeti kutatások szerint a mai város és környéke már az őskorban is lakott terület volt. Anonymus krónikája a települést „Szarvashalom” néven említi. Történelmi érdekesség, hogy Kun László király több rendeletét is „Szarvashalomról” keltezte.
A város nevét a területen élő nagyszámú szarvasról kapta. Bél Mátyás is írja, hogy Békés vármegyében temérdek szarvas van, néha hatvannál is több legel egy csoportban.
A történelemkutatók még arra is találtak adatokat, hogy egy csabai lelkész szelídített szarvasokat fogott a kocsija elé  és azokon járt át Szarvasra, mint egy nyári Mikulás.

Ezért került a város címerébe és pecsétjébe a futó szarvas képe.



A település újkori történetének meghatározó egyénisége Tessedik Sámuel evangélikus lelkész volt, aki1767-ben segédlelkészként került Szarvasra, és több mint fél évszázadon keresztül dolgozott a városért. Nemcsak lelkész volt, hanem tudós, népnevelő, földműves, kézműves, ipari és mezőgazdasági szakember is.
Kidolgozta többek között a szikes talaj javításának módszerét, elterjesztette a kor legkorszerűbb földművelési technikáit. Iskolát és templomot is épített. Városrendezési tervei alapján a korábbi szabálytalan utcák helyébe szabályos sakktábla-alaprajzú utcahálózatot építettek ki.
Tessedik alapította meg Európa első gazdasági (egykori nevén szorgalmatossági) iskoláját. 


Látnivalók:
A Holt-Körös partján álló emlékmű a történelmi Magyarország közepét jelzi. A gáton 17 stációt hoztak létre, s az ide állított emlékművek Magyarország történelmének 17 jelentős állomására emlékeztetnek.
A történelmi Magyarország közepét Mihályfi József gimnáziumi tanár számításai alapján jelölték ki még a XIX. század végén. 1939-ben Trianont idézve emlékműként egy stilizált szélmalomépületet emeltek.


Az Árpád Szálló:
Békés megye talán egyik legszebb szállóépülete a millenniumi évforduló alkalmából épült. 

A Bolza kastély:
A homlokzati oszlopok feletti timpanonon a Bolza- és a Batthyány-család grófi címere látható. A kastély lépcsőjére a római Capitolium Romulusz és Rémusz szobrának azonos méretű másolata látható, utalva a Bolza-család olasz eredetére. Ma bizonyára egy pizza szoborral illusztrálnák az olasz kapcsolatot.


Az Óvónőképző Főiskola:
A XX. század első éveiben épült, és ez volt az első kétemeletes épület Szarvason. 


Ezredéves Emlék:
A Millenniumi alkalmából felavatott emlékmű azt a legendát örökíti meg, amikor Mihály és Gábriel arkangyalok meghozzák a Magyar Szent Koronát. 


Körös-Maros Nemzeti Park:
Hangulatos erdei sétánk során rácsodálkoztunk a változatos növényvilágra, a Körös fodrozódó vízéről visszatükröződő parti növényzetre és felhőkre. Láttuk a kocsányos tölgyek kétségbeesett kapaszkodását a parti fövenybe. 
2015-ben a kocsányos tölgy lett az év fája


Befejezés:
Érdemes ide ellátogatni, a gyönyörű természeti környezet ideális a pihenésre, a feltöltődésre. Lehet csónakázni, pecázni, vízitúrázni és még számtalan más nagyszerű dolgot művelni.
Külön program a Bolza Józsefről elnevezett Pepi-kert, mai nevén a Szarvasi Arborétum meglátogatása és a közelmúltban létrehozott Mini Magyarország makett park megtekintése.
A kulináris élvezeteknek is hódolhatunk, a Szarvasi Szilvanapokon, ahol megkóstolhatjuk a nagyanyáink receptje alapján készült szilvás ételeket, italokat: szilvás-gombócot, szilvalekvárt, aszalt szilvát, a szilvalekváros derelyét és nem utolsó sorban a szilvapálinkát, és még nem is beszéltünk a töltött káposzta és a halas fesztiválokról.

                                                                            2014 made by vinpet

5 megjegyzés:

  1. Szarvas látnivalói még egy szép kisfilmben összefoglalva - érdemes megnézni:
    https://www.youtube.com/watch?v=g2Vd5Zf2sjo

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm Péter! Nagyon kellemes kirándulás volt.Szép hely talán meg kellene egyszer tekintenem Szeretettel Klára

    VálaszTörlés
  3. Szép hely Szarvas,különösen a környéke. Köszönöm az érdekes tájékoztatót. Üdv.janosgyula

    VálaszTörlés
  4. Nagyon szép hely...érdemes lesz egyszer ide elmenni,és személyesen
    megtekinteni....Köszönöm szépen!...Üdvözlettel : Mária

    VálaszTörlés