Translate

2016. február 20., szombat

Edinburgh a skót főváros

Edinburgh Skócia fővárosa

Skócia keleti részén fekszik Edinburgh, mely 1437 óta az ország fővárosa és Glasgow után a második legnagyobb település.
Sokan a világ egyik legszebb városának tartják, mivel festői fekvése elbűvöl minden látogatót.
A különleges természeti adottságú, kedvező fekvésű, történelmi nevezetességekben és látnivalókban bővelkedő város gazdasága főleg a turizmusra és az ahhoz kapcsolódó szolgáltatóiparra épül. Itt ülésezik a skót parlament is.
Edinburgh történetének korai időszakaszát elég nagy bizonytalanság övezi. A város neve, vélhetően, a kelta Dun Eidyn elnevezésből ered. A területen korábban a votadinik éltek, az ő erődítményük volt Dun Eadain, vagyis „erőd a hegy lejtőjén”.
Northumbriai Edvin újjáépítette az erődöt, és átkeresztelte a várost Edwin's Burgh-ra. Az Edinburgh nevet az Angliába emigráló germánok adták a városnak.
Edinburgh-t „Öreg füstösként (Auld Reekie)” emlegetik a helyiek, kissé érzelgősen, a kéményfüstös időszakra emlékezve.
1836-ban indult meg a vasúti közlekedés a városban, melyet maga Robert Stephenson tervezett. 

Az Óvárost és az Újvárost az UNESCO 1995-ben a Világörökség részévé választotta.
Az „Észak Athénjának” nevezett romantikus város a Forth folyó torkolatánál, dimbes-dombos vidéken épült, és ma már valóságos turistaparadicsom. 
A város a felvilágosodás egyik fontos góca volt. A skótok szerint a világ legszebb városa, ami hét dombra épült, mint annyi más híres város.(Róma, Lisszabon, Amman stb.)
A város, az egyetemének, és az ott folytatott élénk tudományos életnek köszönhetően kapta ezt a megtisztelő elnevezést (az ókori Görögországban Spárta volt az erő, míg Athén a tudás szimbóluma). 
Ezen cím elnyerésében jelentős szerepe volt a Calton Hill-en épített műemléknek is, amelyet még 1822-ben kezdtek el, ám sohasem fejezték be. Az építmény a görög Pantheon mintájára épült volna, hogy ezzel adózzanak a napóleoni háborúkban elesettek emlékének. 


Edinburgh kis utcácskáival, román és gótikus stílusú házaival középkori megőrizte a középkor hangulatát. A képen látható torony egy szállodához tartozik, mely a vasútállomás mellett volt. Az óra mindig 5 percet sietett, hogy a vendégek elérjék a vonatot. Ma már nincs ott állomás, de az óra még mindig siet.

A Calton Hillről fantasztikus kilátás nyílik a városra.
Az Edinburgh-i vár:
A vár, a Castle Rocknak nevezett hatalmas bazalttömbre épült. Ez a csodálatos természeti képződmény ideális hely volt egy várerőd építésére. Edinburgh történetének szinte minden jelentős történelmi eseménye a várhoz kapcsolódik.

A város jelképének számító várat, védői évszázadokon keresztül sikeresen védték meg. A skót uralkodók székhelyének számító vár eredete Kr. e. 850-ig nyúlik vissza. Itt született Stuart Mária fia, aki egyesítette Skóciát és Angliát. Skóciában I. Jakab(James), Angliában VI. Jakab néven uralkodott.
A világörökség részét képező Edinburgh-i vár a skót történelemben volt erőd, királyi palota, katonai helyőrség, börtön és parlament.
Ma itt őrzik a skót koronaékszereket, a koronát, a jogart és a kardot, de itt láthatjuk a Végzet Kövét”, (Stone of Destiny vagy Scone Stone) melyen a skót királyokat koronázták meg.

A koronaékszerek története:
Amikor a XVIII. században kimondták Skócia és Anglia egyesítését, a királyi koronát, kardot és jogart az edinburghi várba vitték és ott elrejtették.
Hosszú ideig maguk a skótok sem tudták a koronaékszerek pontos helyét. 1818 februárjában Sir Walter Scott találta meg a királyi örökséget.

A bejárat két oldalán a skót szabadsághősök, Wallace és Bruce szobra látható. Mint a „Rettenthetetlen” című filmből is tudjuk, William Wallace egy elszegényedett köznemesből vált a skót függetlenség kiemelkedő harcosává.
A Stirling-i csatában, a Wallace vezette skótok csúfos vereséget mértek a túlerőben lévő angolokra, ezért Robert the Bruce lovaggá ütötte és kinevezte Wallace-t a „Skót királyság védelmezőjévé és hadseregének vezetőjévé”, innentől fogva Sir William Wallace-nek hívták. Robert the Bruce szerepe némileg ellentmondásosabb. Bár támogatta Wallace törekvéseit, de főnemes lévén, nem állt ki egyértelműen mellette. Wallace kivégzése után, kihasználja az átmeneti erőviszonyokat és Skócia királyává koronáztatja magát.

A Szent Margit kápolna:

A vár helyén már a 12. században állt egy épület, a parányi Szent Margit-kápolna, Edinburgh legrégebbi építménye.
A normann stílusban épült kápolna névadója, Szent István unokája, a skótok egyik első szentjeként tisztelt Szent Margit. Szent Margit apja, Edward az angol trónért vívott csatában alul maradva menekült Magyarországra. Innen később feleségével, Szent István leányával, Ágotával és gyermekeivel tért vissza Angliába, ahonnan halála után, özvegye Skóciába menekült a családjával.
A skótok által máig tisztelt Szent Margit, III. Malcom király feleségeként segítette a szegényeket és támogatta az egyházat. 1093-ban bekövetkezett halála után, 1250-ben a pápa szentté avatta. 
A Szent Margit kápolna ma is használatban van, a várőrség tagjai itt mondják ki a boldogító igent.

A várban látható ágyúk különböző korokból származnak. A legrégebbi a Mons Meg(így nevezik az ágyút), melyet, Burgundi hercege készítetett II. James királynak és a feleségének ajándékul. 
Az ágyút Mons mellett próbálták ki a mai Belgiumban, majd hajón szállították Skóciába. A hattonnás monstrummal mintegy 10 mérföldre sikerült ellőni, de súlya idővel korlátozta a használatát.
Az egymás mellett sorakozó, Franciaországból származó ágyúkat sohasem sütötték el, csak az erőd díszei.
A „One o’Clock Gun” egy ma is működő fegyver, melyet mindennap déli egy órakor hagyományból elsütnek. Ez nem kapcsolódik őrségváltáshoz, vagy hasonló ceremóniához. Az ágyúlövés egykoron a hajósok tájékozódását szolgálta, jelezve az ár-apály változását.


Kilátás a várból:


Royal Mile, azaz a Királyi mérföld:
Az Edinburgh-i várból a város központján keresztülmenő macskaköves út, a Royal Mile vezet el az óváros keleti végében található,1498-ban épült Palace of Holyroodhouse-hoz. 
Az 1,6 kilométer hosszú út négy szakaszból áll. (Castlehill, Lawnmarket, High Street, Canongate) A Royal Mile-on rengeteg kis üzlet található ahol a skót szoknyától a skót whiskyig minden kapható, és ha elfáradtál választhatsz egy barátságos kávézót vagy éttermet. A Royal Mile történelmi levegőjű utcáin sétálva az egyik legérdekesebb látnivaló a gótikus stílusú Szent Giles (Szent Egyed) székesegyház.Ebben az épületben ült össze Stuart Mária első parlamentje, de Oliver Cromwell katonáinak laktanyájaként is szolgált.


A Hollyrood palota:
A Royal Mile keleti végén áll az edinburgh-i királyi palota, mely egykor a skót királyi család tagjainak lakóhelyéül szolgált, itt élt Stuart Mária is, ma II. Erzsébet királynő hivatalos skóciai rezidenciája. Az angol királyi család minden évben két hónapot tölt el itt.
Eredetileg 1128-ban építtette I. Dávid Hollyrood-apátság néven, hálából, mert sikerült megmenekülnie egy életveszélyes helyzetből egy vadászaton. Az apátság romjai az épület északkeleti oldalán találhatók. 
A palotát abból az alkalomból építettek, hogy a polgári forradalom elől elmenekülő II. Károly, Oliver Cromwell halála után, 1660-ban visszatért a trónra. 
A barokk stílusú királyi palota története szorosan összefonódik a skót királyságéval, ma leginkább fogadások, állami ünnepségek helyszíne. Az épületben kapott helyet a Királynői Galéria is.


Egyéb érdekességek:
Az  Elephant House, nevű kávézóban írta J. K. Rowling, napjaink talán egyik legismertebb és legnépszerűbb regényét a Harry Pottert
A szerző élete is legalább annyira mesébe illő, mint regényhőséé.

Greyfriars Bobby:
A kutyahűség szimbóluma Bobby, aki gazdija halála után hátralevő éveit annak sírjánál fekve töltötte. Emlékére szobrot emeltek.


Ablakadó:
Talán szerencsének mondható, hogy a hazai törvényalkotók még nem vették át a régi skót gyakorlatot, miszerint minden ablak után adót kell fizetni. Nemhiába mondják róluk, hogy takarékos emberek, rögtön befalaztak sok ablakot.

Kókuszvirág:
A sárga virágnak kifejezett kókusz illata volt. azt mondták, hogy ehető is, de kissé felgyorsítja az anyagcserét. Nem mertem megkóstolni a ránk váró többórás buszozás miatt.

Nézzünk meg egy videót a városról:

https://www.youtube.com/watch?v=mz8qEak35Q8



                                                                                          Made by vinpet












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése