Translate

2019. október 15., kedd

Yale Egyetem New-haven

Yale Egyetem New-haven

A várost az 1638-ban ideérkező zarándokok alapították. Kilenc kis tér köré építették házaikat, a főtér, a „Green” volt a központ, és már akkor akartak egy iskolát létesíteni a gyermekeik számára.
Adakozásból próbálták összegyűjteni a pénzt, még Newton és tudóstársai is küldtek könyveket, de mindez kevés volt. Egy angliai gazdag kereskedő Elihu Yale adományaival megkezdődhetett az építkezés. A támogató nevét viselő egyetem meghatározó lett a város életében. Ettől kezdve a város és az egyetem egymást segítve fejlődött.
Napjainkban a Yale az egyik legnevesebb egyetem, orvosi, jogi, bölcsész és műszaki fakultásain az oktatás világszínvonalú.
Az egyetem hallgatója volt Samuel Morse a későbbi feltaláló és Charles Goodyear a gumigyáros is.
Az ősfás parkot körülölelő épületek igazai „angolos” hangulatot árasztanak, színes üvegablakokkal, faragott kőszobrokkal és boltívekkel. Az épületek falait sok helyen borostyán borítja, de nem ezért tartozik a Yale is a híres egyetemeket tömörítő Borostyán ligába. (Ivy League)
Az embernek az az érzése, hogy az egyetem rögtön műemléknek épült. A gazdag egyetemi könyvtárban olyan ritkaságokat is őriznek, mint az eredeti Guttenberg biblia.


Itt is láthatunk olyan szobrot, ahol a csizmasimogatással lehet szerencsét kívánni. A szobor Theodore Dwight Woolsey-et ábrázolja, aki 25 évig volt a Yale vezetője. 
Kibővítette és zárttá tette a campust, de nem emiatt lett híres. Valahányszor kiment az egyetemek közti evezősversenyre, nyert az egyetem csapata. Amikor nem ment ki, kikaptak. Azóta sokan megérintik a szobor csizmáját, ha szerencsét szeretnének a következő vizsgájukra.


Szintén itt láthatjuk a függetlenségi háború hősének tartott Nathan Hale szobrát, aki az első amerikai kém volt. A britek ellen kellett volna kémkednie, de annyira feldobta a nemes megbízatás, hogy úgy érezte erre áldomást kell innia, ezért betért egy kocsmába, ahol leitta magát és mindent kifecsegett a feladatáról. Nem csoda, hogy rövid úton elkapták és kivégezték.
A szobor természetesen nem őt ábrázolja, mert semmilyen rajz nem maradt fenn róla, ezért nagy titokban kiválasztottak egy diákot, és róla mintázták meg a hős kémet.
Annyira sikerült ezt titokban tartani, hogy még a CIA is elhitte, és kérte, hogy adják át nekik, hiszen a kémek az ő hatáskörükbe tartoznak. Az egyetem elutasította a kérést, de nem is Amerikában lennénk, ha a rivalizálás, a versenyszellem hatására, a CIA emberei éjjel nem lopták volna el a szobrot. Most büszkén őrzik a botcsinálta kém hamis szobrát.


                                                                                                                                               Made by vinpet                                                         

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése