Translate

2021. július 9., péntek

Tata, az élővizek városa

Tata, az élővizek városa

A város a nevét II. Béla magyar király nevelőjéről kapta, mert az uralkodó gyerekként így hívta tanítómesterét: "öreg tata”
Az ifjúból magyar király lett és nevelőjének földbirtokot adományozott, amelyre várat építtetett és a településnek a Tata nevet adta.

Kedvező földrajzi fekvése miatt igazi központtá Luxemburgi Zsigmond magyar király uralkodása alatt vált, aki a királyi székvárost Buda várából Tata várába telepítette át, a királyi törvénykezés székhelye pedig Pozsony lett. Egy monda szerint közeli Vértes hegy is Zsigmond királynak köszönheti a nevét, mert a magyar könnyűlovas sereget hívták vértesnek. Ennél sokkal hihetőbb történet, hogy amikor I. András király seregei legyőzték III. Henrik német-római császár hadát, katonái vértjeiket eldobálva fejvesztve menekültek. A sok elhagyott vért szinte beborította a hegyet, és innen a név eredete.

1765-ben itt alapították meg a Piarista Gimnáziumot, melynek gyermekkorunk kedvenc fizika professzora, Öveges József is a tanára volt.


Történelmi érdekesség, hogy 1809-ben, a napóleoni háborúk idején, Ferenc Habsburg király kénytelen volt a franciák elől Tatára menekülni, és itt a kastélyban írta alá a megalázó békét Napóleonnal.

A XIX. század közepétől a település és környéke földesurai az Esterházy grófok voltak, akiknek a birtokközpontja az Öreg-tó partján álló kastély volt. Az igényesen felújított kastély régi fényében várja a látogatókat. A korhűen berendezett enteriőrök felidézik az Esterházyak múltját.



A vízimalmok városa

A település folyamatos vízellátását az Öreg-tavon átfolyó Által-ér biztosítja, a Cseke-tó egy mesterségesen létrejött tó. 

A városban nagyon sok vízimalom épült: a Pötörke-malom, amelynek névadója a tulajdonos Pötörke Julianna volt, a Miklós-malom, aminek Gróf Esterházy Miklós lett a névadója.

Az 1860-as évek végén az addig különálló Tata, Tóvároskert és Tóváros településeket Tata néven egyesítették.

Mivel Tata a vízimalmok városa védőszentje Nepomuki Szent János, akinek szobra is van az Öreg-tóban.

Az Angolkert és a Cseke tó

A Cseke tavat övező  Angolkert a tataiak kedvenc kirándulóhelye. Az árnyas fák takarásában érdekes műromokat is találunk, szimbolizálva egy letűnt kor szépségét. Ezek eleve romnak épültek, felhasználva a vértesszentkereszti apátság középkori romjait és római sírkövek maradványait. A gyönyörű platánsor mellett Tatán ültették hazánkban először a szomorú füzeket. Ebben a festői környezetben bújik meg a copf stílusú Esterházy kiskastély is. 



A Fényes Forrás

A Tatai Fényes Forrás tanösvényen végig sétálva megcsodálhatjuk a lápvidék növényeit, miközben hallgatjuk a madarak csicsergését. A  különleges láperdő minden évszakban más arcát mutatja, állandó változásban van. A lápos  vidéket langyos vízű források tápláltak, melyek a  bányászat miatt  elapadtak és szinte teljesek kiszáradt  a láperdő. A bányászat megszűntével  a források újra életre keltek, sok helyen hallható, ahogy a föld mélyéből előtörő víz bugyborékol, a felszínre érkező buborékok pedig csodás látványt nyújtanak. A hídon sétálva hallható, ahogy a föld mélyéből előtörő víz „bugyborékol”, több helyen pedig csodás látványt nyújtanak a felszínre érkező buborékok.




Nézzünk meg néhány videót.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése