Translate

2012. november 16., péntek

Magyar városok: Hajdúszoboszló






Magyar városok:
Hajdúszoboszló


Egy kis történelem:

Szoboszló első írásos említését először 1075-ben találjuk I. Géza adománylevelében.
Bocskai István hajdúkkal telepítette be  1606-ban, innen kapta az eredetileg szláv eredetű településnév a „hajdú” előtagot.

A hajdúk eredetileg fegyveres marhapásztorok voltak. Nevük valószínűsíthetően a hajtó vagy hajdó szavakból eredeztethető.
Feladatuk volt a csorda őrzése, ami időnként fegyveres fellépést is igényelt, mivel meg kellett védeni a jószágot a rablóktól vagy a ragadozó állatoktól.

A török háborúk idején a fegyverforgatásban jártas marhapásztorokat szívesen fogadták fel katonai feladatok ellátására. A hozzájuk csatlakozó kisnemesekkel, végvári katonákkal és szökött jobbágyokkal egy új, fegyveres társadalmi réteg alakult ki. A 15 éve háború alatt jelentősen megnőtt a létszámuk.

1604-ben a Habsburgok által perbe fogott Bocskai István a hajdúkat felfogadva, szembeszállt a Habsburgokkal.

Bocskai a fegyverforgatáshoz hozzászokott hajdúkat nem próbálta visszakényszeríteni jobbágysorba, hanem mezővárosokban telepítette le őket a ma is Hajdúságnak nevezett területen.

Ez uralkodása alatt több tízezer főt jelentett. A letelepülő hajdúk megkapták az ún. hajdú-szabadságot, nem tartoztak földesúri fennhatóság alá, viszont a fejedelem hívására kötelesek voltak harcba menni.

Létrejöttek a hajdúvárosok, melyek ma is jellegzetesek mértani, logikai elrendezésük miatt. Azt a régiót, ahol a hajdúvárosok létrejöttek, Hajdúságnak nevezik.

A nagy hajdúvárosok a 17. század végén hozták létre a Hajdúkerületet, ami a vármegyékkel egyenrangú, önálló törvényhatóságként működött. 

A Hajdúkerület 1876-ig létezett, ekkor jött létre a hajdúvárosokat is magába foglaló Hajdú vármegye Debrecen székhellyel.


A városról:

A budai török pasa 1660-as hadjárata, a Szejdi-dúlás szinte teljesen elpusztította a települést.

A város élete 1925 október 26-án változott meg, amikor is egy kutatófúrás során olaj vagy gáz helyett csupán termálvíz tört fel 1091 méter mélységből.

A környékbeliek rendszeresen zarándokoltak a forráshoz, melynek furcsa illatú (kénes és jódos) vize nem csak melegítésre volt alkalmas (73 °C), hanem mindenféle ízületi bántalmakban szenvedő, derékfájós embereknek is csodás megkönnyebbülést okozott.

A gyógyvíz, a kialakuló gyógyfürdő és strand, és a fürdőturizmus teljesen átalakította a települést, amely gyors fejlődésnek indult.

A fürdőpark Európa egyik legnagyobb üdülőhelye.











Nézzünk meg egy videót a városról:

A fürdőpark főbejárata mellett található Pávai-Vajna Ferenc, a gyógy- és termálvíz megtalálójának szobra.
A szökőkút mellett található a millenniumi emlékmű, az úgynevezett Harangház. Az emlékművet csaknem ötven harang alkotja.

A Harangházat három, fából készült alkotás is körbeveszi, amelyek a Turulmadár, Életfa és a Csodaszarvas neveket viselik.

A Harangházban 46 harangot helyeztek el, köztük a meghiúsult világkiállításra szánt, úgynevezett világharangot és a Kölcsey-harangot.

A különleges művészi alkotást harangjáték teszi teljessé.

A harangöntés e sajátos eljárására világszabadalmat szerzett az Oborzil Edit-Jeney Tibor művészházaspár - a haranggyűjtemény a szoboszlói származású Oborzil Edit adományaként került a városba.






A kis görög katolikus közösség 1994-ben építtette meg templomát. Korszerű anyagokat a bizánci stílus jegyeivel ötvözött, tervezője Lengyel István.






A múzeum, a katolikus és a református templom:







Bocskai szobra:




                                                                                                                       


Hajdúszoboszló 2012





12 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretek ide járni , és jól ismerem a várost is .

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm kedves Péter én is ide járok rendszeresen most éppen febr 18 tól igy személyesen is megnézhetem a videókon látottakat

    VálaszTörlés
  3. Nagyon köszönöm ezt a remek tájékoztatást,Egyszer jártam itt át utazóban.

    VálaszTörlés
  4. Néhányszor voltunk Szoboszlón, szép hely. Köszönöm részletes tájékoztatódat. Üdv.janosgyula

    VálaszTörlés
  5. Köszönet a videóért és a részletes leírásért. Gyakran járunk mert kiváló a vize, szép a környezet , látnivaló is akad. Az idén is elmegyünk. Szeretettel Klára

    VálaszTörlés
  6. Köszönöm szépen a tájékoztatást
    .nagyon szép város.!
    Üdvözlet :Mária

    VálaszTörlés
  7. Hallo ês egyböl üdvözletem LUXEMBURG-bôl köszönet a szêp beszâmoloval, ês a klassz kèpekkel, ezek meg nagyon jok, de sok tonna hus van a fürdöbe.

    VálaszTörlés