Az "olasz csizma
sarkán"
Puglia /ejtsd: Púljá/ tartomány az Appennini félsziget délkeleti
részsén, az olasz csizma sarkán fekszik, székhelye Bari városa.
Kisebb és nagyobb településein háborítatlan olasz hangulat fogadja,
a ma még, viszonylag kevés számú látogatót. A régió termékeny földjein, a
dombok déli lejtőin többféle ízletes borszőlő terem, a borászatnak több
évszázados kultúrája van ezen a vidéken. Több olívaolajat állítanak itt elő, mint az
ország többi régiójában összesen. Termékeny földje minden időszakban vonzotta a
hódítókat.
Jártak itt a görögök, a rómaiak, a bizánciak és a szaracénok, majd
a normann és a spanyol hódítók foglalták el, végül 1861-ben Olaszország része
lett. Dél Olaszországban erős volt a görög hatás, az itt élő görögök fejlettebb
kultúrával rendelkeztek, mint a rómaiak.
Szembetűnő a hasonlóság az isteneik között, úgy tűnik a rómaiak
egyszerűen átnevezték a görög isteneket és így lettek saját isteneik. Például
Poseidon a görög tenger isten, ebből lett Neptunus, a római tengeristen.
Puglia, dél-Olaszország leggazdagabb vidéke, ezért a délvidék
északjának is nevezik. Az olajfaligetekkel tarkított változatos természeti
környezet több világörökségi védettség alatt álló értéket is rejteget.
Az Adria kéklő vize látványnak is gyönyörű, de számos strand várja
a látogatókat.
Bari,az olasz csizma ékessége
Az ókori Apulia – a mai Puglia – tartomány fővárosa Bari, Dél-Olaszország egyik legnagyobb városa, melyet tréfásan dél Milánójának is szoktak nevezni.
Az ókori történetírók szerint a város nevét egy illír katonai vezetőről, Barionusról kapta.
A település már a normann időszakban virágzott, de fénykorát a Hohenstaufen-dinasztia idején élte, amikor II. Frigyes egyszerre ült a dél-itáliai királyok és a német-római császárok trónján.
A történelmi óváros (Barivecchia) egy kis félszigeten helyezkedik el, amely egy sas fejéhez hasonlít, ezért l’aquila barese (jelentése bari sas) néven is emlegetik. Az óváros olyan, mint Nápoly útvesztői, a látogatók szerint, Bari olyan, mint Barcelona és Nápoly eltitkolt gyermeke.
A Corso Cavouron érünk a város ősi központjába, melyet Barivecchiának, vagy egyszerűen Centro Storicónak neveznek. Barivecchia szűk, kanyargós utcái és zegzugos sikátorai, az 50-es évek olasz neorealista filmek hangulatát idézi.
Polignano a Mare
A vad sziklákra épült városka Puglia tartomány gyöngyszeme, látványa egyszerre félelmetes és romantikus.
Félelmetes, amikor a viharos tenger hullámai megtörnek a barlangokkal tűzdelt, szinte függőleges sziklafalon és romantikus, amikor a végtelen kék tengert látod magad előtt és alatt.
Rövid séta után kiérünk a sziklaszirtekhez és csodálhatjuk a nyílt tenger vakító kékjét, mely megihlette a városka világhírű szülöttjét, Domenico Modugno-t is.
Modugno itt írta híres dalát, mellyel 1958-ban megnyerte a San Remói fesztivált.
"Nel blu dipinto di blu" (Szállni a kékre festett égen), ha így nem ismerős, énekeljük a refrént: Volare (repül). Dalával soha nem látott sikereket ért el, és a kis pugliai tengerparti településről indult Mimmo Mr. Volare lett.
A tengerparton álló szobra is kifejező, szállni, repülni a kék égbe.
A tengerparton álló szobra is kifejező, szállni, repülni a kék égbe.
Alberobello
Az olasz csizma sarkán barangolva, Alberobello városkához érve, különös, mesebelinek tűnő házacskákat pillanthatunk meg.
A trullóknak nevezett kis, kúpos tetejű kunyhók százai borítják a környéket. Talán nagyra nőtt manócskák laknak itt, vagy a hupikék törpikék menekültek ide Hókuszpók elől?
A törp-kunyhókból álló kis varázsváros ma a régió egyik leghíresebb látványossága.
A fa ácsolat nélküli, egyetlen hatalmas zárókővel lezárt, kívül pedig mészkőlapokból összerakott csúcsos tetejű kunyhók építésének célja a korabeli adóhatóság átverése volt.
A település hűbérurai, az Acquaviva grófok ajánlották a lakosoknak, hogy kőből, minden kötőanyag nélkül építkezzenek, így házaikat pillanatok alatt törmelékkupacokká lehetett szétbontani. A nápolyi királyság adószedői ezért nem tudták a füstadót behajtani.
A ravasz adócsalás egyedülálló megvalósítása még a Világörökség listáján is szerepel. Manapság a fehérre meszelt falú kis házakban a turisták konszolidált fosztogatása zajlik.
Nálunk a roma telepeken a szoc-pol támogatással próbáltak hasonló módon trükközni, de ezt nem terjesztették fel az Unesco-hoz. Vajon miért?
Szinte minden házacskában a bazárok és ajándékboltok csecse-becséivel csalogatják a látogatókat, de még egy trulló-templomot is találunk a domb tetején. A háztetőkön különféle jelképeket is megfigyelhetünk.
https://www.youtube.com/watch?
Matera
Ha már erre járunk, érdemes átugrani Basilicata tartományba, és megnézni a mélyszegénység szimbólumaként ismert egykori barlanglakásokat, melyek ma turistalátványosságok. Az UNESCO által védett, támogatott terület, a Világörökség része, Olaszország legnagyobb szabadtéri múzeuma.
A város nevének eredetéről megoszlanak a vélemények. Egyes feltételezések szerint a meta (jelentése szikla), vagy a materies (jelentése faanyag) szavakból származik, de egyes kutatók a Mater Hera, azaz Gaia, a földanya latin nevéből is származtatják.
A barlanglakások története:
A barlanglakásokban már az őskorban is laktak. A puha, tufakőzetből álló sziklafalba épült, egységes házak úgy festenek, mintha a sziklák közül nőnének ki. Gyakran egymás tetejére építették, majd labirintusszerű lépcsősorokkal, sikátorokkal és utcácskákkal kötötték össze őket.
A XX. század elején Materának körülbelül 17 000 lakosa volt, közülük 13 000-en éltek a város történelmi központjában elhelyezkedő Sassi di Matera nevű részen. A város vízellátását ekkor mindössze egyetlen városi kút biztosította.
A település akkor lett ismert a világ számára, amikor Carlo Levi, olasz író, Krisztus megállt Ebolinál című könyvében felhívta a figyelmet, hogy Matera lakosainak túlnyomó része még barlangokban lakik az állataikkal közös légtérben, áram, ivóvíz és csatorna nélkül rettenetes higiéniai körülmények között.
Az olasz kormány felszámolta az Olaszország legnagyobb nyomornegyedének számító barlangvárost, a lakosokat átköltöztette a város modern negyedeibe. Azt hinnénk, hogy mindenki örömmel fogadta a változást, pedig nem így volt.
Sokan ragaszkodtak a barlangokban megszokott életmódjukhoz, ezért az olasz kormány elrendelte az összes barlanglakás befalazását, megakadályozva ezzel a visszatelepüléseket.
A barlangvárost a Világörökség cím elnyerése óta szépen rendbe hozták. Ezzel együtt olyan érzése van az embernek, mintha a középkori, vagy még régebbi időutazás részese lenne.
Mel Gibson is itt forgatta a Jézus életéről szóló, Passió című filmjét, de Paolo Pasolini világhírű filmje, a Máté evangéliuma is ezen a helyszínen készült.
Lecce
A városról először a totó-meccsek kapcsán hallottam. A régebbi totószelvény tele volt olasz mérkőzésekkel, így sok olasz települést a focicsapata révén ismertünk meg. Bár ebben voltak buktatók is, hiszen pl. Lanerossi csapata, a helyi támogatóról kapta a nevét, nem Vicenza gyönyörű városáról.
Egy kis történelem:
Később a rómaiak hódították meg és Lupiae -nak nevezték, mely valószínűleg a latin lupus szóból származik, amelynek jelentése farkas. Vannak más elméletek is, de ez a legvalószínűbb, hiszen a város címerében is egy farkas látható.
A város egyik fénykora Hadrianus római császár uralkodása alatt volt, ekkor épült a ma is látható színház és amfiteátrum.
A Nápolyi Királyság ideje alatt Lecce az egyik leggazdagabb város volt a régióban, ebből az időszakból származnak a városképet ma is meghatározó barokk épületek.
A történelmi emlékekben gazdag települést Dél Firenzéjének is nevezik csodálatos, barokk épületei miatt.
A városba több monumentális kapun keresztül lehet bejutni, mi a Nápolyi kapun mentünk be.
A város központja a Piazza Sant’ Orozo, melynek közepén egy római oszlop magasodik. Ez jelezte a Rómából induló Via Appia végét.
Ma az oszlop csúcsán Szent Orontius alakja látható, az első leccei mártír a város védőszentje.
Korábban a jezsuiták és a theatinusok Szent Irént akarták védőszentnek, de mindegyik vallás más Szent Irénre gondolt. Ez komoly villongásokhoz vezetett a két vallás követői között, melybe még Rómát is bevonták.
Kompromisszumos megoldásként felvetődött annak a lehetősége is, hogy a városnak két védőszentje legyen a két Szent Irén személyében. Végül salamoni döntéssel megegyeztek, hogy Szent Orontius legyen a védőszent.
Az Augusztus császár uralkodása idején épült, 25 ezer férőhelyes római amfiteátrum maradványai ma is impozáns látvány nyújtanak.
https://www.youtube.com/watch? v=mEZY77Iwep0
Trani
A város nevének eredetét bizonytalanság övezi. Valószínűleg a latin
Tirenumból származik. A legendák szerint a görög Türrénosz alapította, majd
később Traianus római császár építtette újjá. Egy trani történész véleménye
szerint a várost az i.e. 3 században alapították Trana vagy Tranae néven, ami
halászatra és kikötőként használt természetes medencét jelölt a korabeli latin
nyelvben.
A város, a 11. században élte virágkorát. Ebben az időben Trani
püspöke hatalmas területeket birtokolt. A kelettel való gyümölcsöző
kereskedelmi kapcsolatainak és egyre jelentősebb egyházi szerepének
köszönhetően a század végén elkezdték a katedrális építését, amely a romantika
egyik kiemelkedő alkotása.
A városbeli építkezésekhez főleg a környékén kitermelt márványszerű
mészkövet az úgynevezett trani márványt használták, ennek köszönhetően alakult
ki a történelmi központ egységes, fehér városképe.
Barangolhatunk a középkori, macskaköves utcákon, beülhetünk egy
trattoriaba ebédelni, sőt érdemes a friss, reggel fogott zsákmányból
csemegézni: a kikötő környékén számos étterem kínál tengeri fogásokat.
Napjainkban Puglia egyik legjelentősebb idegenforgalmi célpontja.
A trani erőd:
A panoráma csodálatos, a partot pálmafák szegélyezik, a tenger
kéklő vízén vitorlások siklanak, az egész hely békét és nyugalmat áraszt.
Ostuni, a fehér város
Az olajfaligetek között vezet az út Ostuni felé. Az ősrégi, többszáz éves fák a Getsemani kert olajfáira emlékeztetnek. Festői látvány a dombtetőre épült városka, melynek fehér falai messziről tükröződnek a napsütésben.
A legenda szerint, a települést a messzápok alapították, majd a pun háborúk idején Hannibál lerombolta, végül a görögök építették fel Asto Neon, azaz „új város” néven, ami később Ostunira módosult.
A „fehér város”, azaz a Città Bianca nevet fehérre meszelt falairól kapta.
A bástyákkal védett óváros sikátoriban bolyongva, váratlanul kijutunk egy kis térre, ahonnan gyönyörű kilátás nyílik, az Adriai-tenger kék szalagjával határolt vidékre.
A kisvárost egyedi, sajátos atmoszféra jellemzi, a kis utcák labirintusa, a régi olasz filmek neorealista hangulatát idézi.
https://www.youtube.com/watch? v=dyd07kXT1Pg
Érdekességek:
A szieszta egy szent dolog. A déli órák pihenőidejét szigorúan
betartják, még koratavasszal is. Déli 12-kor vagy 1-órakor minden bezár, még a
nyilvános WC-k is, ha a turistának pisilni kell, várjon 5 óráig.
Puglia a béke és nyugalom tartománya. Már nincsenek utcai robogós
rablások, nem fenyeget a maffia, tudják, hogy a turistákra szükség van ezért
inkább gazdasági téren és a szerencsejátékok piacán nyomulnak.
Ha ide látogatsz az igazi mediterrán életérzés és semmittevés, a
„sweetness of doing nothing” vár rád.
Nézzünk meg egy videót:
by vinpet
Forrás:
internet
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése