Translate

2018. december 16., vasárnap

Salzburg, Mozart városa


Salzburg, Mozart városa

A tekintélyes hegyek ölelésében fekvő város nevét, a fehér aranyról, a sóról (Salz) kapta, mivel gazdagságát és jólétét a sókereskedelemnek köszönheti. Az Alpok északi kapuja, Ausztria egyik legjelentősebb és egyben legrégebbi városa, melyet a Salzach folyó szel ketté. A város a középkortól független, katolikus hercegérsekek irányítása alatt állt. 
A sókereskedelem jelentős hasznából gyönyörű barokk települést építettek, melyet észak Rómájaként is emlegetnek. A városképet uralja a Hohensalzburg fellegvár, óvárosa 1997 óta a világörökség része.




Egy kis történelem:
Salzburg nevében és történelmében szinte minden a sóról szól. 1517-ben nyílt meg itt az első bánya és abban az időben a sónak az aranyhoz mérhető értéke volt. A város jelentős bevételekre tett szert és gyorsan fejlődött. Gyönyörű templomok, pompás polgári paloták épültek, a fellegvárról nem is beszélve.
Érdekes, hogy a só, ma étkezésünk első számú közellensége, sok étteremből eltűntek a sótartók is. Emlékezzünk csak gyermekkorunk egyik kedves meséjére, melyben a legkisebb királykisasszony azt mondta az apjának, hogy úgy szeretlek, mint az emberek a sót. Az öreg király először méregbe gurult, majd később belátta, hogy só nélkül az ételek ehetetlenek. A mai ostoba tiltás helyett a mértékletességre kellene nagyobb figyelmet fordítani. És ez nem csak a sófogyasztásra vonatkozik!
Salzburgot ma mégsem a só révén emlegetjük, a város híres szülöttének Wolfgang Amadeus Mozartnak a neve összeforrt a településsel. A belvárosban sétálva lépte-nyomon valamilyen Mozarttal kapcsolatos relikviával találkozunk, a turisták kedvence mégis egy édesség, a Mozart golyó.



A nugátkrémet, csokoládét és marcipánt tartalmazó gömb alakú édességet Paul Fürst nevű salzburgi cukrász készítette el. Sajnos a kiváló zeneszerző nem kóstolhatta meg ezt a cukrászati remeket, hiszen az édesség Mozart halálának 100. évfordulójára készült.


   

Séta a városban:
A Fellegvár:
Az erőd Salzburg város egyik jelképe. A kitűnő állapotban lévő erődítmény építése 1077 - ben, Gebhard érsek uralkodása alatt kezdődött, majd századokon keresztül folyamatosan erősítették tornyokkal, bástyákkal, falakkal és sáncokkal. Mai későgótikus formáját a középkorban, Leonhard von Keutschach érsek alatt nyerte el. Az erődöt többször megostromolták, de soha nem sikerült elfoglalni.




A Salzburgi Székesegyház:
A székesegyház építése 1614-ben kezdődött, Markus Sittikus érsek idején, az olasz udvari építész, Santino Solari tervei alapján. A tornyokat csak később, 1652 és 1655 között fejezték be.  A székesegyházba bejutni három hatalmas bronzkapun lehet, melyeket a hit, a szeretet, és a remény szimbólumai díszítenek. Több mint 10 000 ember befogadására alkalmas. A 71 méter magas nyolcszögletű kupola freskói az Ótestamentum eseményeit ábrázolják.





A Mirabell kastély és kert:
Az egykori Altenau kastély 1606-ban épült, Wolf Dietrich von Raitenau építette szerelmi ajándékként kedvesének, Salome Altnak. Halála után keresztelték át Mirabell kastélynak. A csodálatos barokk kastélyt 1818-ban a nagy tűzvész szinte teljesen elpusztította. A kastélyban ma a Salzburgi polgármester hivatala működik.
A Mirabell kertben szebbnél-szebb virágokban gyönyörködhetünk, a sétautak mentén szökőkutakat és szobrokat láthatunk.





A Mozart tér:
Nem könnyű Wolfgang Amadeus Mozart szobrát turistamentesen lefotózni. Mozart bronzszobrát Mozart fiai jelenlétében leplezték le ünnepélyesen.


Mozart szülőháza:
A Gabonakereskedők utcájában, pontosabban 9. szám alatt született 1756. január 27-én Wolfgang Amadeus Mozart. Jelenleg az épület a Mozart Alapítvány tulajdona, és a művész hangszereit és a család képeit, dokumentumait bemutató kiállításnak ad otthont.


Az aranygömb:
Hivatalosan Sphaera az alkotás neve, a köznyelvben Férfi a Mozart golyón. Az alkotás a „Salzburgi művészeti projekt” 2007 keretében készült. A hivatalos leírások szerint nem Mozart-golyó, hanem egy modern alkotás, aminek a tetején áll egy férfi, aki "lehetne bármelyikünk".




A Getreidegasse Salzburg bevásárló utcája:
Színpompás, ötletdús cégérek jelzik a nemzetközi márkák, luxusholmik, ajándéktárgyak, hangulatos üzletek és kis butikok kínálatát.






Sétáljunk egy kicsit a városban:






Salzburg a zene európai fővárosa, évente több mint négyezer rendezvénye ide vonzza a zenerajongókat. Salzburg nem csupán a zene miatt érdekes város. Óvárosában sétálva, mintha Ausztria történelméről szóló könyv lapjai elevenednének meg a szemünk előtt.

Nézzünk meg egy videót:

                                                                                              By vinpet

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése