Translate

2013. október 1., kedd

Szardínia


Szardínia

A sziget nevének eredetéről több változat is fellehető. Az egyik hipotézis szerint az elnevezés a görög mondavilághoz kapcsolódik, mely szerint Herkules egyik fia, a titokzatos Sardus vezetett ide egy líbiai népcsoportot.

A másik feltételezés szerint a sziget lábnyomhoz hasonlatos alakja miatt az ókori Sandalyon nevéből származik.
A konzervdobozba préselt halacskák elnevezése a Szardínia hatására jött létre, de a legendával ellentétben semmi köze nincs az olasz szigethez.

A szardínia név valójában több különböző halfajt is takar. A kódexekben összesen 21 fajta, max. 25 cm-es halacska szerepel „szardínia konzerv” címszó alatt.

A legvalószínűbb, hogy a mai elnevezés a shardanák népének, a „tengeri embereknek” nevéből ered. A szárd őslakosok hagyományosan pásztorkodással és halászattal foglalkoznak.

Francesco Másala szárd költő: A pásztor éji dala c. verséből egy rövid idézet:


„Ez a mi földünk , ide születtünk, ide , a sósízű szélbe”


Szardínia kiváló földrajzi adottságának köszönhetően különböző kultúrák találkozási helye volt.

Ősi kőemlékek, sziklába vájt temetkezési helyek, több ezer éves erődítmények, barlangrajzok, ékszerek, bronzból készült használati tárgyak, a sziget számos pontján megtalálhatók.

A sziget belsejében még ma is találhatunk középkori falvakat, ahol még élnek a helyi népszokások.

Szardínia, Korzika nagyobbik olasz "testvére". A sziget mediterrán éghajlata, természeti szépsége, valamint történelmi és kulturális kincsei igazi kikapcsolódást nyújtanak a pihenést kedvelőknek.

A smaragdzöld lagúnák, a kristálytiszta tenger, a víz alatti élet változatossága, a szikrázóan fehér homokos tengerpart, a vadregényes táj felejthetetlen élményt nyújtanak az idelátogatóknak. A turisták millióit vonzza ide az aktív pihenés ígérete és "az édes semmittevés".

Kontinensünk egyik legérintetlenebb területe, egyedülálló szépsége, gazdag, jellegzetes állatvilága a távoli szigetvilágokéval vetekszik, ezért gyakran Európa Polinéz szigetének nevezik.

Olbia, kedves hangulatú kikötőváros, Szardínia legnagyobb forgalmú személykikötője.
A turisták túlnyomó kirándulóhajóval vagy komppal érkezik. A kikötőből 1,5 km hosszú töltésen a Viale Isola Bianca vezet a partra. 






A műemlékek közül kiemelkedik a Szent Simplicius-templom, mely Szardínia legrégibb, ma is eredeti formájában álló középkori temploma. A román stílusú templom teljes egészében gránitból épült. Szent Simplicius volt a 47. pápa a történelem során.



Érdemes megnézni a Szent Pál-templomot. Főhajójának egyik vésete szerint már 1421-ben állt egy kápolna ezen a helyen. Említésre méltó a velencei stílusú, faragott szószéke.






A látnivalók közé tartozik a pun nekropolisz, és a feltárt pun település épületmaradványai.




A romantikus utcákban számtalan kávézó, étterem és ajándékbolt várja a látogatókat. A jó hangulatról utcazenészek is gondoskodnak.







A szárazföldön és a tengerben is különböző alakú köveket láthatunk. Ez egy bálna formájú kő, a megkövült „Moby Dick”.




Készítettem Olbiáról egy kis videót is: 


Búcsúzzunk a szigettől, és kóstoljuk meg a helyiek kedvenc italát, a mirtuszlikőrt!


        2013 nyara                                              Készítette: Vincze Péter

6 megjegyzés:

  1. Csodás nagyon szép! Köszönőm!

    VálaszTörlés
  2. Köszönöm a lehetőséget, hogy ellátogathattam a szigetre. Üdv:Anikó

    VálaszTörlés
  3. Szép,nyugalmas hely Szardinia, köszönöm érdekes tájékoztatódat és a szép videót. Üdv.:janosgyula

    VálaszTörlés
  4. Köszönöm a hozzászólásokat

    VálaszTörlés
  5. Köszönöm Péter ! Szeptemberben megnézem személyesen is :-))) Üdv.Kata

    VálaszTörlés