Translate

2016. május 29., vasárnap

Barcelona nevezetességei: A Szent Pál kórház

A Szent Pál kórház

A katalán modernizmus jelképes épületegyüttese a Hospital de Sant Pau , azaz a Szent Pál kórház.
Tervezője Lluís Doménech i Montaner (1850-1923), aki Antoni Gaudi mellett a másik meghatározó alakja volt a Barcelona építészetének
Montaner számos nagyszabású és gyönyörű épületet tervezett, többek között a Barcelonai Zenepalotát is. (Palau de la Música Catalana)

A kórház alapítása Paul Gil i Sera bankár nevéhez fűződik, aki végrendeletében úgy rendelkezett, hogy az általa adományozott pénzből építsenek egy modern kórházat Barcelonában.
A megvalósításra kiírt tervpályázatra beérkező terv mindegyikét elvetette a zsűri. Ebben az időben Montaner a Santa Creu kórház felújítását irányította. Végül úgy döntöttek, hogy az új kórházat is ide építik, egyesítve a Santa Creu-val, és a megbízott építész Montaner lett. 
Az elvárás az volt, hogy a kórház a városközponttól kellő távolságban épüljön, és szeparált pavilonokból álljon.
Doménech i Montaner számos európai kórházépítési példát tanulmányozott a tervezés megkezdése előtt, így például a párizsi Lariboisiére kórházat és a londoni Saint Thomas's Hospitalt.
Montaner építészeti felfogásában meghatározó volt a szerkezet, a funkció és a díszítés egysége. A hagyományos elemek modernista megjelenítése jellemezte a stílusát.
A Sant Pau kórház építkezései 1902-ben kezdődtek meg, és 1930-ra fejeződtek be teljesen. 
Az eredetileg elképzelt 47 pavilon helyett mindössze 12 épület valósult meg. Egy adminisztrációs pavilon, egy műtéti, nyolc a páciensek részére és kettő megfigyelésre. A pavilonokat egy összesen egy kilométer hosszú földalatti folyosórendszer köti össze.
Az üvegablakok is reprezentatív látványt nyújtanak. Ez különösen az adminisztrációs pavilon épületén jellemző, melynek hatalmas gótikus óratornya templomként magasodik az épület fölé.




A kórház épületei a gótikus, a román, és mór építészet stílusjegyeinek sajátos egységében helyezkednek el. A pavilonokat változatos témájú mozaikok és faragványok díszítik. A falra vetített képeken a mindennapi betegápolás mozzanati láthatóak.

















A kórház ma is működik, csak kertje és a nyilvános épületek látogathatóak, de kívülről zavartalanul gyönyörködhetünk a csodálatos épületekben.
Nézzünk meg egy videót:


               2016 tavasz                                         Készítette: vinpet

2 megjegyzés:

  1. Első blikkre annyira szép, hogy inkább kinéz katedrálisnak, királyi palotának, vagy mesebeli kastélynak. Köszönöm szépen a videót is. Üdv.janosgyula

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem itt a betegek is gyorsabban gyógyulnak.

      Törlés