A magyar puszta vadregényes folyója

A magyar puszta folyója

Csónakázás a Hortobágy folyón.

Néhány szó a Hortobágyról:

A Hortobágy Magyarország legnagyobb füves pusztája, melyet a Tisza szabályozása előtt legelőnek használták. A gyakori áradások szinte simára gyalulták a felszínt, tökéletes síkságot alkotva.

Petőfi így ír a tájról:

„Hortobágy, dicső rónaság, te vagy az Isten homloka. Milyen szabadon lélekzem, mint tágul keblem! Mennyivel hosszabb utat tesz itt a nap, mint máshol! Megmérhetetlen a láthatár, s olyan, mint egy kerek asztal, beborítva az ég világoskék üvegharangjával, melyet egy felhőcske sem homályosít. Gyönyörű tavaszi nap van.”

A Hortobágy története, páratlanul gazdag élővilága, a pusztai romantika méltán kelti fel az érdeklődők figyelmét. A turisták sokasága keresi fel ezt a jellegzetesen magyar vidéket.

A Hortobágy folyó:

A Hortobágy folyót „Hortubaguize” (Hortobágyvize) néven már 1009-ben említik. Ekkor István király a folyó környékén lévő birtokai közül néhányat az egri püspökségnek adományozott.

A hatalmas puszta közepén ezüstös szalagként kanyargó folyót népdalban is megénekelték.

„Debrecennek van egy vize,
kinek Hortobágy a neve,
arra van egy kőhíd rakva,
kilenc lyukra van állítva”

Az egykori folyó már csak részben természetes képződmény. A Polgár melletti Vörös-mocsárból indult útjára, és vizét az Ágotai pusztáknál (Püspökladány, Karcag) a Nagy-Sárrét mocsárvilága nyelte el. Jelenleg onnan a Hármas-Körösig (Mezőtúr) főleg ásott mederben halad.

A folyó két partján főként nád és gyékény található, de sok helyen sűrű hínárnövényzet borítja. A nyílt vízen a vízitök sárga, és a tavirózsa fehér virágaiban gyönyörködhetünk. 

Élet a folyóban és a part mentén:

A folyó halban rendkívül gazdag, leggyakoribb a nyurga-ponty és a csuka, de előfordul itt kárász, dévérkeszeg, süllő, balin, sügér, angolna, törpeharcsa, kősüllő, domolykó, naphal, és olykor még horogra akad egy-egy termetesebb folyami harcsa is.

A folyó kétéltűekben is igen gazdag. Gyakori a kecskebéka és a part menti fűzfákon gyakran találkozhatunk zöld levelibékával.

Láttunk egy kis vízisiklót, amint jöttünkre a nádas védelmébe iparkodott. 

A part menti nádas sok madárnak ad otthont.

A figyelmes szemlélődő észreveheti a függőcinege fészkét, amit a part menti füzek víz fölé nyúló ágaira sző. 

A fészket a hím építi, ha nem tetszik a párjának, egyszerűen szétveri és lehet újat építeni. Régen a szegény pásztorok és pákászok a fészket csizmabélésként használták.

Itt él hazánk legkisebb gémféléje, a törpegém is, mely ritkán kerül szem elé. 

Sajnos most sem mutatkozott.

Ilyen a függőcinege fészke, és így néz ki a madárka.

A Kilenclyukú híd:

Magyarország leghosszabb közúti kőhídja mára a Hortobágy jelképévé vált. Korábbi fahidak helyén, 1827-1833 között épült, népi klasszicista stílusban, Povolny Ferenc tervei szerint.

Érdekes és hasznos tervezői megoldás, hogy a feljárókat szélesebbre tervezte, így a felhajtott gulyát, ménest könnyebben lehetett a hídra terelni. Ez jelentősen megkönnyítette a pásztorok és a csikósok dolgát.

Természetesen legenda is kapcsolódik a hídhoz. A monda szerint Rózsa Sándort kergették a pandúrok, a Hortobágy folyóhoz érve segítségére sietett kilenc szeretője, és egymás vállát átkarolva, egy élő hidat alkottak, hogy a szeretett betyár egérutat nyerjen. Rózsa Sándor át is ugratott a folyón, a pandúrok meg mind beleestek, mert akkorra az asszonyok már szétváltak.

Lehet, hogy a tervező pajzán fantáziájában a kilenc szerető, kilenc lyukat jelenített meg, és ezért lett ilyen a híd.

Nézzünk meg egy videót:

                       

                                                                                                         Made by vinpet